Már szerdán zenélt a város – elkezdődött a program
Kezdetét vette a Zenél a város programsorozat, amelynek részeként számos fellépő várja majd a nagykanizsai közönséget. Az első helyszín a Miklósfai Általános Iskola volt, ahol az intézmény tanulói szórakoztatták társaikat zenével, tánccal és énekkel.
A programok jelentős részét október 1-én, a zene világnapján rendezik majd városszerte. A jeles napot megelőzően és követően is több fellépő várja majd az érdeklődőket az esemény részeként. A kulturális kavalkád az egész város területét érinteni fogja, számos műfaj kedvelőinek szórakozását biztosítva.
- Egészen színes a program, hiszen akár a népzenészeket is említhetem. Vannak vendégfellépőink, aminek nagyon-nagyon örülök kórus, említhetem Nagykanizsa Vegyes Karát. Iskolákba is kimegyünk, az iskolások is adnak koncerteket több helyen - árulta el Baráth Adrien, a FFZAMI igazgatója.
A Miklósfai Általános Iskola évek óta csatlakozik a kezdeményezéshez, hiszen az intézményben működik a zeneiskola kihelyezett tagozata is. A programon felvonultatott repertoár a zalai népdaloktól kezdve a hangszeres zenén át egészen a könnyűzenéig terjedt. Bemutatkozott az iskola énekkara, valamint Lazics Mecédesz népdalénekesei is.
- Ez most nekünk nagyon sokat jelent, hagyományosan megszoktuk rendezni ezt a kis délutáni koncertünket. Eddig 1-én rendeztük meg, most mi kezdhettük a sorozatot, ennek pedig nagyon örülünk – mondtam el Lazics Mercédesz, a Miklósfai Általános Iskola tanítója.
Szintén a fellépők sorát erősítették a miklósfai hangszeres növendékek. A tehetségek zongorán és furulyán is megmutatták a tudásukat. Molnár Zsófia két éve tanul utóbbi hangszeren játszani, ezúttal felkészítő tanárával Kéthelyi Kornéllal lépett a közönség elé.
- Én négy darabbal készültem, az ötödik az énekkarral van. Az egyik egy májusi dal és két másik - tudtuk meg Molnár Zsófiától, a Miklósfai Általános Iskola tanulójától.
Az iskola néptáncosai szintén felléptek az intézmény tornatermében, ahol zalai táncokat adtak elő.
K.T.
(Fotók: Kanizsa Médiaház)