Elrajtolt a Kanizsa Open - frissítve!
Már a sakktáblák mellett ülnek a Kanizsa Open nemzetközi sakkverseny résztvevői a Kanizsa Arénában. Az eseményre 351 játékos érkezett, hogy a rangos megmérettetésen döntsön a minél jobb helyezésekről. A torna ünnepélyes megnyitóját szombaton délután tartották a város legnagyobb sportcsarnokában.
A kanizsai esemény a hazai sakktörténelemben is különlegesnek számít, hiszen a sakkolimpiákat leszámítva ennyire erős mezőnnyel bíró tornát korábban még nem bonyolítottak le hazánkban. Az eseményre több, mint negyven országból érkeztek versenyzők. Szakacsits Szabolcs elmondta, a helyi sakk-klub alapításának 100. évfordulóját egy versennyel szerették volna megünnepelni, ám a szervezés kezdetekor nem is gondolták, hogy ekkora megmérettetést tudnak megvalósítani.
- Egyre több lett az ötlet. Mivel Magyarország nagyon erős a világ sakkjában, ezért nagyon jók a kapcsolatok. Ahogy elterjedt a hír, hogy lesz itt egy ilyen verseny, egyre több érdeklődő lett. Ahogy néztük, hogy hol van a helye, kiderült, hogy jelenleg az egyik legerősebb nyílt open, sőt ha az átlagos Élő-pontot nézzük, akkor ez a legerősebb verseny - tudtuk meg Szakacsits Szabolcstól, a Tuxera ügyvezetője.
Az ünnepélyes megnyitón részt vett Horváth Jácint is. Nagykanizsa polgármestere hangsúlyozta, nemcsak a sakk szempontjából számít ez kiemelkedő eseménynek, hanem a város ismertsége és története szempontjából is.
- Nagyon-nagyon kiváló játékosok jönnek Nagykanizsára, azt gondolom, hogy ez jelzi azt, hogy egy jól megszervezett versenyről van szó. Mutathatja később azt, hogy akik itt vannak szerte a világban viszik a város hírnevét. Erre pedig felfigyelnek nemcsak azok, akik itt játszanak, hanem az ő riválisaik is megnézik, hogy hova is ment a többi játékos abban az időpontban játszani és a későbbiekben ez építi tovább ezt a rendezvényt, ezt az eseményt és még tovább tudja emelni ennek a rangját és a versenynek a színvonalát - fogalmazott Horváth Jácint.
A megnyitó után azonnal elkezdődött a mérkőzéssorozat a több mint 300 játékos részvételével. A torna egyben az idei egyéni nyílt magyar bajnokságnak is minősül. A legidősebb résztvevőként a 84 éves Babits András indult el a tornán.
- Az eredményt most már meghagyjuk a fiataloknak, egyértelműen. A lényeg, hogy valóban egy olyan esemény legyen, amire kellemesen emlékezem vissza. Eldöntöttem magamban, hogy nem az eredmény lesz az elsődleges, hanem a részvétel. Játsszak felszabadultan, eredménytől függetlenül, nem félretéve a küzdésnek a lehetőségét természetesen, de fel kellett mérnem a körülményeket, amelyek ezekre a gondolatokra vezéreltek - árulta el Babits András sakkozó.
A játéknapok mérkőzései 15 órakor kezdődnek, a játékosok kilenc kör alatt döntenek a helyezésekről. A Kanizsa Open vasárnap zárul. A torna eredményeiről folyamatosan beszámolunk a Kanizsa Médiaház honlapján, valamint többször tudósítunk az eseményekről a Híradóban is.
K.T.
Kezdetét vette szombaton délután a Kanizsa Open nemzetközi sakkverseny, amely egyben a nyílt magyar bajnokságnak is számít. A rangos megmérettetésen több, mint 300 játékos ül asztalhoz összesen negyven országból.
A sakkolimpiákat leszámítva a nevezők erősségét tekintve ennyire erős mezőnnyel rendelkező sakkversenyt még nem rendeztek meg Magyarországon, mint a ma kezdődő Kanizsa Open. A 60 ezer eurós összdíjazású megmérettetésre a világ minden tájáról érkeztek játékosok, hogy kilenc forduló alatt döntsenek a helyezésekről. A mérkőzések az ünnepélyes megnyitót követően kezdődtek el a Kanizsa Arénában.
Az első kiemel német Matthias Bluebaum (2689 Élő-ponttal büszkélkedhet) a papírformának megfelelően győzelemmel kezdett, miután a sötét bábukat vezetve legyőzte a fiatal lengyel Wiktor Golist. A kanizsai bajnokcsapat egyik legnagyobb tehetségének számító Palczert Mátyás remizett Varga Csabával. A másik nagy nemzetközi favoritnak tartott indiai Pranesh magabiztosan verte honfitársáv Aarav Sinhát. A spanyol színekben induló, több, mint 2600 Élő-pontos Maksim Chigaev egy indiai ellenfelet győzött le, a Tuxera-Aquaprofit NSK-t erősítő Andrej Volokitin döntetlenre végzett az indiai Babuval szemben, míg az amerikai Andrew Hong felülmúlta a német Panjert.
A Kanizsa Open második fordulóját vasárnap 15 órától kezdik a játékosak. Terveink szerint a legérdekesebb eredményekről folyamatosan beszámolunk a kilencnapos torna során.
KÁLOVICS Tibor
Fotók: Szalai Szilveszter - Kanizsa Médiaház