Múzeumi világnap – a Thúry György emlékév keretében

facebook megosztás

Az intézmény ezúttal nem egy kiállítással készült a világnapra, interaktív programok várták az érdeklődőket, korhű öltözékkel és eszközökkel rendelkező hagyományőrző egyesületek közreműködésével. A korszakot több csoport idézte meg. - Olyan hagyományőrző programot tartanak, ami jellegében is teljesen megfelel a múltban lévő fegyvereknek, ruházatnak és hadviselésnek. Így, akik eljönnek ide, tulajdonképpen egy élő kiállítást láthatnak itt a múzeum udvarán – mondta el Száraz Csilla, a Thúry György Múzeum igazgatója.


Készül a török kávé - fotó:Gergely Szilárd

A Thúry György Emlékév fővédnöke, Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő a rendezvény kapcsán köszönte meg minden szervezőnek és résztvevőnek azt, hogy ilyen színvonalon varázsolták Nagykanizsára a korszakot. Thúry György kiemelkedően nagy vitéz volt, olyan ember, akit Európában is elismertek. Ezért kell nekünk a várkapitány emlékét őriznünk, fogalmazott a politikus. - A párhuzam ott van, hogy ma is olyan időket élünk, amikor egy idegen kultúra ellen kell védeni Európát. Azt az Európát, amelyre azt lehet mondani, hogy bizonyos képviselői által feladta azt az örökséget, amit eleink – többek között Thúry György is évszázadokon keresztül védett. Ezért kell küzdeni a politika, a vita, a demokrácia eszközeivel, azért, hogy figyelembe véve a humanizmust, figyelembe véve az elesettek támogatását, mégis, a legfontosabbnak a saját nemzetünket, a saját kultúránkat, és ezen túl Európa kultúráját is védjük – hangsúlyozta a miniszterhelyettes.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.