Az emberi méltóságot meggyalázó történelmi esemény többé nem történhet meg
Emlékezni és emlékeztetni kell. Ez a mondat többször elhangzott a pénteki megemlékezésen, ahol a roma holokauszt áldozatai előtt hajtottak fejet. A Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat immár 30 éve emlékezik meg a tragédiáról a Vár úti emlékműnél.
A Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat 1995 óta minden évben megszervezi ezt a megemlékezést, mert 1944 augusztus 2-ról 3-ra virradó éjszaka több, mint 3000 romát végeztek ki egyetlen éjszaka alatt Auschwitz-ban.
- 1971-ben egy londoni konferencia kimondta, hogy minden évben augusztus 2-a a romák emléknapja. Nagykanizsa elsőként hozta létre az országban ezt a hátunk mögött lévő szobrot, a II. világháború roma áldozatai emlékére. Amit mi Holokauszt emlékszobornak hívunk, és azóta, ’95 óta minden évben megemlékezünk – árulta le Teleki László, a Nagykanizsa Roma Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke.
A cél valóban az, hogy emlékezni és emlékeztetni, mert az, ami történt a vészkorszakban, arról beszélni kell – hangsúlyozta Teleki László. Ezt a gondolatot erősítette meg Horváth Jácint is, aki Nagykanizsa első embereként vett részt a megemlékezésen.
- Zala megyéből, Nagykanizsáról rengeteg roma polgártársunkat vitték el annak idején, és estek áldozatul a Holokausztnak. Erre nem csak azért kell emlékezni, mert az ő tiszteletük nagyon fontos számunkra, és kiemelt esemény minden évben, a zsidó áldozatok mellett is természetesen. Hanem azért is, mert fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy ez ne történhessen meg újra - fogalmazott Horváth Jácint, Nagykanizsa polgármestere.
A megemlékezés vendége volt Kőszegi Krisztián, az Országgyűlés alelnöke, aki kifejezetten fontosnak tartotta azt, hogy egy nemzetiségi önkormányzat a város vezetésével együtt szervez megemlékezést.
- Egy olyan tragédiát éltünk meg a XX. században, ami hatással van a jelenre is. A kollektív tudat, a traumatizáltság kihat azokra az emberekre is, akiknek hozzátartozóik, családtagjaik, barátaik megélték ezt a szörnyű tragédiát - mondta el Kőszegi Krisztián.
Az emberi méltóságot meggyalázó történelmi esemény többé nem történhet meg, mindenképpen kell róla beszélnünk – hangsúlyozta Kőszegi Krisztián.
A megemlékezés végén a kegyelet koszorúit helyezték el a résztvevő politikai és civil szervezetek.
V.A.
(Fotók: Kanizsa Médiaház)