Forgalmi változásokkal járnak a munkálatok

facebook megosztás

Elkezdődtek a munkálatok a területen, így a Rózsa utca keleti ágán augusztus 30-ig forgalomkorlázoásokra kell számítani a közlekedőknek. A változások érintik a helyi autóbusz-közlekedést, valamint a parkolást is. A lezárásokra egy csatornabélelést megelőző munkálatok miatt van szükség. 

A Vízmű által végzett felújítási munkálatok miatt hétfőtől van lezárva a Rózsa utca ezen szakasza. A kivitelezés során át kellett vágni az útpályát és így az autós forgalom lebonyolítása lehetetlenné vált ezen a részen. A szakaszt mindkét oldalról behajtani tilos táblák szegélyezik. Horváth Jácint hangsúlyozta, a mostani munkálatok egy előkészítési folyamatnak számítanak, a parkolásra azonban nem fejt ki jelentős hatást a lezárás. 

Rózsa utca lezárás

- Később egy csatornabélés történik, de az összes csatornaakna cserére kerül, ez a munka indokolja azt, hogy ezt a lezárást meg kell tenni. Autóval ezen a szakaszon nem lehet közlekedni. A gyalogos és kerékpáros közlekedés biztosított ezen a szakaszon, illetve a meglévő parkolók is. Kivéve a Szolgáltatóház északi részén néhány parkolóhely az nem kerülhet használatra, hiszen oda nem lehet behajtani, de az összes többi a Szolgáltatóház mögött, illetve a házak mögött működnek, megközelíthetőek más-más irányokból. Tehát a környék forgalma biztosított, mint az üzletekhez gyalogosan, mint a lakásokhoz - mondta el Horváth Jácint, Nagykanizsa polgármestere. 

A hulladékszállítás szintén zavartalanul üzemelhet a szakaszon. A Rózsa utca az egyik leginkább frekventált útvonalnak számít a buszközlekedés szempontjából, így a tömegközlekedést is át kellett alakítani a keleti városrészben. A járatok a Szolgáltatóháznál található megállót nem tudják használni.

- A párhuzamos Balaton utcán vezetjük el a forgalmat és a Fortuna megállóhelynél állnak meg a buszok, ahelyett, hogy ezen az utcán állnának itt meg. Igyekszünk figyelni azt, hogy hogyan működik ez a lezárás, de a tavalyi évben a körforgalom miatt is volt már itt hasonló lezárás - árulta el Horváth Jácint. 

A polgármester hangsúlyozta, a csatornaaknák elkészülte után szeptemberben végzik a bélelési munkálatokat, ám akkor csak szakaszos lezárásra lesz szükséges, teljes útlezárásra már nem kell számítania a lakosságnak. 

K.T.

(Fotók: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.