Hagyományőrző ünnep Bacónak-hegyen
Idén is tartottak Magdolna-napi búcsút a Bacónak-hegyi kápolnánál. A vasárnapi ünnepségre a környékbeli gazdák és családok mellett Nagykanizsáról is sokan érkeztek. A szentmisét követően ezúttal is kulturális program várta a résztvevőket.
A Bacónak-hegyért Alapítvány hosszú évek óta dolgozik azon, hogy összetartsa a helyi közösséget és életben tartsa a hegyhát hagyományait. A Magdolna-napi búcsú minden évben kiemelt eseménynek számít, hiszen a kápolna védőszentje Mária Magdolna. Az ünnepi szentmise után a szervezők kulturális programokkal is készültek. A fellépők számára is öröm egy ilyen programon szerepelni, és tovább vinni a hagyományokat.
- Mi is civil szervezet vagyunk és tudjuk, hogy az emberek megszólítása nagyon nehéz ebbe a gépiesített világba. Nagyon jók azok a rendezvények, ahol a barátságok elmélyülhetnek, ahol több ismerőst találunk. Most már elidegenedtek a falvakba is az emberek, nem tudják, hogy ki a szomszéd, nem tudják ki az, akivel közös programot csinálhatnak. Hála isten azért mindig van egy új arc azért, aki jelentkezik, hogy szeretnék közétek tartozni - árulta el Salamon Sándorné, az Árvácska Dalkör tagja.
A Bacónak-hegyért Alapítvány a jövőben is folytatni szeretné a hagyományőrző rendezvények szervezését, miközben a közösséget érintő fejlesztések továbbra is fontos célként szerepelnek a terveik között. A legfontosabb mégis a fiatalok bevonzása, és a hagyományok továbbadása.
- Mindig el szokták mondani, hogy ne csak mi élvezzük ezt, hanem a jövőre is gondoljunk, és természetesen, hogyha a fiatalok, majd megszeretik az itteni tájat, a magyarság történtéből adódó, ilyen hagyományainkat. Szeretnénk, ha ezt a fiataloknak mind át tudnánk majd adni, ezzel segítünk mi, hogy ezt megteremtjük. De természetesen véges az élet, és mi ezt nem tudjuk majd tovább vinni, csak a fiatalok - fogalmazott Fábián Lászlóné, a Bacónak-Hegyért Alapítvány elnöke.
A lelki feltöltődést ezúttal zenei élmény is követte. A szentmise után Ifj. Horváth Károly és tanítványai adtak ünnepi műsort a kápolnában. A hagyományos dallamok és a fiatal zenészek előadása méltó módon kapcsolódott a búcsú szellemiségéhez, emelve az ünnep meghitt hangulatát, és közös élménnyel ajándékozva meg a résztvevőket.
- Természetesen mindig nagy öröm, hiszen azt a fajta zenei kultúrát közvetíthetjük, ami a mienk. Úgy vettük észre, amerre eddig megfordultunk, hogy mindenhol jó névvel fogadtak, mindenhol jó névvel vették és a hangszereknek a sokszínűsége is nagyon fontos, mert van egy pár olyan hangszer közöttük- ugye a tárogató is többek között, ami ritkán hallható, illetve a tekerő, ami most itt a hátamon van. Ezt pedig még annak idején Bársony Mihály készítette 1986-ban - tudtuk meg Ifj. Horváth Károly népzenésztől.
A Magdolna-napi búcsú idén is jó alkalmat teremtett arra, hogy a hegyháton élők és az elszármazottak közösen ünnepeljenek. A szervezők bíznak benne, hogy a hagyomány a következő években is folytatódik, és tovább erősíti a Bacónak-hegy közösségét.
B.V.
(Fotók: Kanizsa Médiaház)