Emlékképek egy kanizsai törvényszéki elnökről – egy zalai járásbírósági elnök tollából
Jogász, bíró, reformer, városvezető, törvényszéki elnök: ezt mind el lehet mondani dr. Wlassics Antalról, arról az emberről, akit én csak „röviden”, az egyik legnagyobb kanizsai lokálpatriótának nevezek. Dr. Horváth Zsolt, a Lenti Járásbíróság elnöke is annak tartja…
Nemrégiben állandó tárlat nyílt a Nagykanizsai Járásbíróságon a dél-zalai város bíróságtörténeti múltjából. E tárlat megnyitóján tartott az egyik legnagyobb, mára azonban szinte teljesen elfeledett kanizsai lokálpatriótáról egy érdekes, negyedórás előadást dr. Horváth Zsolt, a Lenti Járásbíróság elnöke, aki a Zalaegerszegi Törvényszék bíróságtörténeti munkacsoportjának nevében köszöntötte a megjelenteket. Az állandó tárlat – amely április végétől tekinthető meg Nagykanizsa járásbíróságán – emléktárgyai között fontos szerepet kapott egy immár 150 esztendős dokumentum, amely megörökítette nekünk, és az utánunk következőknek a modernnek nevezhető, nagykanizsai bíráskodás hőskorát: a kezdeteket…
Fotó: Balog Eszter
– Egyetlenegy dokumentumra fókuszáltam, mikor ennek az állandó tárlatnak az ünnepélyes megnyitójára írandó „memoárom” tartalmáról morfondíroztam, mégpedig a Zalaegerszegi Törvényszék információs plakátjára, 1872-ből – mondta dr. Horváth Zsolt. – Amikor felállt az akkortájt „forradalmian” újnak és modernnek számító bírósági szervezet – a vármegyékben az első fokon eljáró járásbíróságokkal és a fellebbezéseket elbíráló törvényszékekkel –, akkor nemcsak a jogkereső polgárokat, de az egész lakosságot efféle, információs „hirdetőtáblákon” tájékoztatták arról, hogy milyen illetékességi területeken, mely bírák ítélkező tevékenységével, hogyan is fognak majd működni a megreformált magyar királyi bíróságok Zala vármegyében.
– Erről az információs plakátról választottam ki egy személyt, akinek neve elválaszthatatlanul összefonódott Zala vármegye, de elsősorban Nagykanizsa dualizmus korabeli igazságszolgáltatásával – szögezte le a Lenti Járásbíróság elnöke. –Wlassics Antalt a modern kori, nagykanizsai bíráskodás atyjának is szokás nevezni, de ki kell emelnem, hogy nem csak jogász, nem csak bíró, nem csak reformer, nem csak városvezető volt, hanem ennél egy kicsivel még több is: amolyan ikonikus, lokálpatrióta, valóban „városatyai” szerep jutott neki osztályrészül abban a korban.Bár – még kortársai közül is sokan – tősgyökeres kanizsaiként ismerték, valójában Soproni születésű volt, 1815-ben látta meg a napvilágot, és csak utána költözött családja a városba. Később a győri jogakadémián tanult: 1842-ben szerzete meg ügyvédi oklevelét, majd visszatért Nagykanizsára. A dél-zalai város főterén állt akkortájt a Zöldfa Vendégfogadó, ahol megalakult a kanizsai Védegylet, 1844-ben. Ennek az egyletnek, amely a Kanizsáért tenni akaró embereket tömörítette, lett a titkára Wlassics Antal: az egylet célul tűzte ki egy bőrgyár, egy gyapotszövő üzem, valamint takarékszövetkezet létesítését is.
Dr. Horváth Zsolt (Fotó: Balog Eszter)
– Wlassics az 1848-49-es szabadságharc idején a nagykanizsai nemzetőrség kapitánya volt. Nem csak vezető, de a harcokban is részt vesz: Légrád térségében, a Mura és a Dráva vonalának védelmében vitézkedett. A szabadságharc utáni tisztogatásokat szerencsésen elkerüli, és Zalaegerszegen telepedik le, ahol magas rangú közigazgatási állást tölt be, majd három éven keresztül törvényszéki ülnök.1854-ben Kaposvárra kapott törvényszéki bírói kinevezést, és bár az álláshely kecsegtetőnek tűnt, nem volt hajlandó „szülőmegyéjéből” távozni, így visszautasítja az ajánlatot, és ismét Nagykanizsára költözik családjával, a Fő utcára, egy emeletes épületbe. A Szentgyörgyvári-hegyen volt egy szőlőbirtoka, ezekben az években rengeteg időt töltött a birtok művelésével, valamint sokszor ellátogat a Pusztaszentlászlón ugyancsak földműveléssel foglalatoskodó Deák Ferenchez, akivel igen jó barátságba kerülnek. Majd 1857-től 1860 végéig Nagykanizsa polgármestere lesz, és csak egyetlen momentummal világítanék rá, milyen „első ember” volt is ő. Városvezetése alatt a kanizsaiak régóta óhajtott vágya teljesült, és elkezdődött a Buda–Kanizsa–Pragerhof vasútvonal építése, amelynek munkálatait Wlassics Antal felügyelte. Azonban a nagykanizsai „főállomást” nem a mostani helyére, az akkori városhatárba akarták építeni, hanem úgy 5 kilométerrel távolabb, a szomszédos Horváth - Szent Miklós – a ma már Nagykanizsa városrészének számító Miklósfa – mellé akarták helyezni.Wlassics személyes közbenjárására került a kanizsai vasútállomás oda, ahol ma is található.Az 1860-as esztendők elején ismét törvényszéki ülnök, majd városbíró lett, de a közélettől sem vonult vissza teljesen. Mikor 1868-ban a két városrész, Nagy- és Kiskanizsa különvált,a vagyoni „osztozkodás” lebonyolítására egy ún. „kiküldöttséget” választottak, amely bizottmány elnökévé Wlassics Antalt kérték fel – részletezte dr.Horváth Zsolt. – A kanizsai törvényszék kérdése hatalmas vitákat váltott ki ezekben az esztendőkben a városi közgyűléseken. Nagykanizsa városa sokallta a bíráskodással járó költségeket, és a városatyák egy része a törvényszékről való lemondást sürgette. „Aki pörülni akar, menjen Egerszegre!”– volt a jelszó.
Fotó: Dr. Papp Attila
– 1872-ben végül Nagykanizsa önálló törvénykezési kerület lett. Deák Ferenc volt, ki a törvényszéki elnöki állással kapcsolatban felmerült jelöltek közül Wlassics Antalra irányította Bittó István igazságügy miniszter figyelmét. Miniszteri biztosként őt bízták meg a törvényszék megszervezésével, majd kinevezték az elnökévé is. Wlassics Antal több mint tíz évig töltötte be a törvényszéki elnöki tisztet, az 1880-as évek elejére (66 éves ekkor) azonban erősen megromlott egészségi állapota. 1881-ben több hónapon át tartó „hosszas és nehéz” betegségben szenved, a Zalai Közlöny több alkalommal beszámolt a „köztiszteletű férfiú” állapotáról, lassú gyógyulásáról. Nyugdíjazását kéri, szeretne visszavonulni, amelyre 1883 januárjában kapta meg az engedélyt. Ebből az alkalomból „a közügyek terén szerzett kiváló érdemei elismeréséül” az Osztrák Császári Vaskorona Rend III. osztályának lovagjává nevezte ki az uralkodó. Fáradhatatlan, több évtizedes tevékenységével nagy közmegbecsülést, tiszteletet vívott ki a városban. 1883. június 21-én, 67 évesen hunyt el, temetésén 3-4 ezres tömeg kísérte – zárta gondolatait dr. Horváth Zsolt, a Lenti Járásbíróság elnöke.
Papp Attila