Vállalkozói fórum az Inkubátorházban

facebook megosztás

A helyi ipari park és logisztikai központ fenntartója, üzemeltetője a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási Zrt. (NKVG Zrt.) immár harmadik alkalommal rendezett vállalkozói fórumot az Inkubátorházban. A rendezvényen Dénes Sándor Nagykanizsa város polgármestere, Bilicz Csaba az NKVG Zrt. vezérigazgatója, Mihovics Zoltán a Nagykanizsai Inkubátorház és Innovációs Központ vezetője és Martinecz Aranka a Széchenyi Programiroda tanácsadója kerekasztal beszélgetésre várta a vállalkozások képviselőit.



Fotó: Halász Gyula

A vállalkozói fórumot Dénes Sándor polgármester nyitotta meg, aki köszöntőjében elmondta, hogy örül az ilyen jellegű rendezvényeknek, hiszen így a városvezetés első kézből értesül a vállalkozók problémáiról. A polgármester kiemelte, hogy jelentős fejlesztések várhatók a városban, többek között a Modern Városok Programjának köszönhetően.

Ezután Bilicz Csaba vezérigazgató köszöntötte a megjelenteket. A vezérigazgató elmondta, hogy folynak az ipari park területén az útfelújítások és még az idén megvalósul a Vámház utca teljes hosszában a járda kiépítése. Ez a fejlesztés várhatóan biztonságossá teszi majd a gyalogosközlekedést. Amint az elhangzott: cél, hogy az itt működő vállalkozások jobb körülmények között végezhessék a munkájukat, illetve a betelepülni vágyó cégek számára kedvező feltételeket biztosítsanak. Emellett prioritásnak tekintik a cégek közötti együttműködés előmozdítását.

Martinecz Aranka tanácsadó a helyi vállalkozások létszámbővítő támogatásának ismertetése mellett kitért a vállalkozások pályázati lehetőségeire is. A Széchenyi Programiroda munkatársa szólt a megyei, a járási és a városi foglalkoztatási paktumról is, továbbá felhívta a vállalkozások képviselőinek a figyelmét a magas támogatási intenzitású horvát-magyar pályázatra, amit a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítványon keresztül lehet majd elérni.



Fotó: Halász Gyula

Ezután elkezdődött a kerekasztal beszélgetés, amit Mihovics Zoltán a fórum házigazdája koordinált. Amint azt az előző fórumokon megszokhattuk a vállalkozók részéről leghangsúlyosabban az infrastrukturális fejlesztések kerültek a középpontba. Közlekedési téren a tömegközlekedés fejlesztésére, buszvárók létesítésére, a gyalogos- és kerékpáros hálózat fejlesztésére kérdeztek rá. Felmerült az iparvágány meghosszabbításának kérdésköre is, de erre most nincs a városnak forrása, tekintve a lehetséges műszaki megoldások magas költségét. Az újonnan kialakított iparterületen viszont várhatóan lesz iparvágány. Többen jelezték, hogy a megnövekvő kamionforgalom miatt szükség lenne a parkoló helyek számának bővítésére és az ipari parki úthálózat korszerűsítésére. A közműproblémáknál felvetődött az ivóvíz és a szennyvíz hálózat hiányzó részeinek pótlása.

Dénes Sándor polgármester ígéretet tett egy városi szintű egyeztetés megszervezésére, ahol a felmerült problémák megoldásáról lenne szó. Az is elhangzott, hogy a rendezési terv módosítását követően fontossági sorrendet kell felállítani a fejlesztésekről és azok ütemezését meg kell határozni.

H.Gy.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.