Elismerések és búcsú a zeneiskolában
A tanévzáróval hivatalosan is befejeződött a 2025/26-os tanév a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskolában. A csütörtök este tartott ünnepélyes eseményen az intézmény számos diákja kapott elismerést.
Az ünnepélyes tanévzáró az iskola fúvószenekarának előadásával kezdődött. Ezt követően Baráth Adrien köszöntötte a résztvevő diákokat és szüleiket. A zeneiskola igazgatója kiemelte, a szeptemberben kezdődött tanév rendkívül aktív volt az intézményben, hiszen szinte minden héten volt valamilyen fellépése a tanulóknak, akik kiemelkedő sikereket is elértek a rangos versenyeken. Hangsúlyozta, idén csaknem 650 diák választotta valamelyik képzésüket, amely az előző tanévekhez viszonyítva kiemelkedő létszám.
- Mi mindig megküzdünk a növendékeinkért, hiszen nem kötelező oktatási forma. A szülőket, új növendékeket elég nehezen érjük el, de nagyon fontos, hogy felkeltsük a figyelmet az iskola iránt. Remélem, hogy ez azért működik, hiszen a médiában, a honlapunkon rengeteg fotó készül rólunk, rengeteg helyen ott vagyunk, városi rendezvényeken is és talán feltűnik, hogy mi jó munkát végzünk – mondta el Baráth Adrien, a FFZAMI igazgatója.
Az eseményen hagyományosan az igazgatói dicséreteket és tárgyjutalmakat is átadták a különböző versenyeken jól szereplő diákoknak. Idén több tucatnyi tanuló vehetett át elismerést, valamint köszöntötték a végzősöket is. Az intézmény vezetése számos kitüntetést is kiosztott. Volt olyan elismert végzős, aki tíz évet tanult a zeneiskolában a különböző kurzusokon.
- Második osztályban kezdtem a zeneiskolában, először még a zalaszentbalázsi kihelyezett tanszakon. Ott zongorát és néptáncot tanultam, ami már ott is nagyon tetszett. Aztán kilencediktől átkerültem Kanizsára és ott zongoráztam tovább - árulta el Koszoru Levente, az FFZAMI végzős tanulója.
Horváth Regina több elismerést is kapott az eredményei miatt, köztük a Baráth Béla-emlékdíjat, amelyet Fekete Melinda Zsófiával közösen vehetett át. A tehetséges szaxofonos és zongorista a Szombathelyi Művészeti Szakgimnáziumban folytatja tanulmányait.
- Kiemelném Fekete Melinda Zsófiát, valamint Kollonay Krisztinát és Kollonay Zoltánt, akik főként segédkeztek nekem, valamint Németh Renátát, aki szolfézson segített felkészülni a felvételire, mellettük Csóti Edit kísért mindig zongorán, nagyon hálás vagyok mindannyiuknak - tudtuk meg Horváth Reginától, a FFZAMI tanulójától.
A nyár főként a pihenésről szól a diákoknak, majd szeptember 7-től újraindulnak a képzések a zeneiskolában. A következő tanév különleges lesz, hiszen számos rendezvény tiszteleg az intézmény alapításának 100. évfordulója előtt.
K.T.
(Fotók: Kanizsa Médiaház)