Nyugdíjas Parlament: nem mindegy, hogy kinek mije van még a 120 ezres nyugdíjon kívül

facebook megosztás

„Szegénységi csúszdán” vannak a nyugdíjasok – fogalmazott az InfoRádióban Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület elnöke. Arról is beszélt, hogy a jövőben a korrekcióknál a jövedelmeket kellene alapul venni.

A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése, ugyanis a jelenlegi, inflációkövető rendszer, bár a nyugdíjak reálértékét megőrzi, nem biztosítja, hogy az emelkedés kövesse a bérek dinamikáját – állapítja meg elemzésében a GKI Gazdaságkutató Zrt.

„Meglepetést nem okozott, csak megerősítette a keserűségünket, ez a harmadik, negyedik olyan komoly intézmény, amely azt hozza ki, hogy a bérekhez képest a nyugdíjak hogyan maradnak le” – állította az InfoRádió megkeresésére Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület elnöke.

Felidézte, az Állami Számvevőszék mintegy fél évvel korábban állt elő elemzéssel, amely azt állítja, hogy átlagnyugdíj az átlagos nettó bérnek alig 48 százalékát teszi ki, a Magyarországról a hét elején megjelent országjelentés pedig azt mutatja, hogy 50 százalék alá süllyedt, a GKI ezeket az adatokat erősítette meg. „csúnya szóval élve szegénységi csúszdán vannak a nyugdíjasok, és folyamatosan szakadnak le a bérekhez képest”.

Szerinte a bérek örvendetesen emelkednek a termelékenység stagnálása ellenére is, idén is 11 százalékos plusz bérkiáramlást prognosztizál a költségvetés, a minimálbér is 11 ugyanennyivel növekedett, miközben a nyugdíj csak 3,6 százalékkal, a különbség így növekszik évről évre, ez pedig a nyugdíjasoknak egyre nagyobb gondot jelent.

Megjelent már az új kormány javaslata, amely szerint először a legalacsonyabb nyugdíjakat szeretnék felzárkóztatni. Ez Karácsony Mihály értelmezése szerint két úton valószínűsíthető:

  1. SZÉP-kártya a 250 ezer forint alatti sávban lévő nyugdíjasoknak (1,3 millióan vannak ilyenek) 200 ezer forint értékben, ez 16 600 forintos többlet havonta; a 250 és 500 ezer forint közötti sávba esők, mintegy 600 ezren, 100 ezer forintos SZÉP-kártyát kapnak, a 103 ezer, többet kapó nyugdíjas pedig nem kapna semmit, ez így jó lenne szerinte
  2. a 120 ezer forint alatti nyugdíjakat felhúzni 120 ezer forintra, ami „messziről jónak tűnik”, de szerinte a jövedelmet kellene vizsgálni, hisz „lehet, hogy valakinek 120 ezer forint a nyugdíja, de 15 évet dolgozott Magyarországon, 35-öt meg Ausztriában vagy Belgiumban, és onnan is kap nyugdíjat”.

Kritizálta ugyanakkor a 120 ezres nyugdíjon lévő „celebeket” is, akik lobogtatják ugyan a papírjukat, de arról nem beszélnek, hogy adott esetben még két-háromszázezer forintot is megkapnak szerzői jogaikért havonta, esetleg lakáskiadásból egészítik ki a jövedelmüket, netán egyéb tőkejövedelmük van.

infostart.hu

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.