Gyömrőn játszik ma osztályozót a kanizsai futsalcsapat
Az NFC csapatából a futsalosok többsége sikerélményekkel érkezhet az idegenbeli mérkőzésre, hiszen a többségüket foglalkoztató Szepetnek döntetlent érte el a megyei első osztályban éppen a listavezető UFC Nagykanizsa ellen, míg a Semjénháza győzött a Keszthely ellen.
Szakmeiszter János "nagy pályán" triplázott legutóbb a Semjénházában, most Gyömrőn bizonyíthat
Fotó: Gergely Szilárd
- A kulcscsontomban van egy repedés, jelenleg még a levegővételt is érzem – mondta el Nagy Tamás, aki kiharcolta a büntetőt szombaton a kanizsaiak ellen, majd azt értékesítette is. - Azért igyekszem majd, hogy pályára léphessek a gyömrői csarnokban, amúgy az elmúlt időszakban a csapat heti két edzéssel készült a maglódiak ellen. Nem nagyon ismerjük a pesti régió bajnokát, nagyjából 50:50 százalékra adnám az esélyeket, aztán az első találkozó után úgyis okosabbak leszünk.
Mindenesetre a taktikázás, a gyakorlás sokat segíthet, s ebben Bagó Gábor vezetőedző irányításával nem is volt hiány.
- A letámadást gyakoroltuk főleg a legutóbbi edzéseinken, tegnap pedig még a pontrúgások voltak soron – vette át a szót Szőke Ádám, aki az UFC Nagykanizsa ellen a Szepetnek színeiben szintén a jobbak közé tartozott. - Sajnos, sérültjeink vannak, nem is kevesen, hiszen Nagy Tamás kulcscsontrepedéssel jön velünk, Török Milánt nemrég műtötték, Kollár Péternek a térde nem jó, a megyében régóta nem játszik, Rácz Szabolcs és Schuller Ferenc pedig lázas volt az elmúlt hétvégén. Persze, mindezek ellenére várjuk már nagyon a megméretést és nem is szeretnénk csalódást okozni szurkolóinknak.