Kültéri medencékkel és új programokkal indul a nyár

facebook megosztás

A nyári időjárás korábban érkezett, mint azt sokan várták, így a Zalakarosi Fürdő is előre hozta a strandszezon egy részének indulását. Már több kültéri medence is megnyitotta kapuit, miközben a fürdő vezetése számos fejlesztéssel, új programokkal és nagyszabású koncertekkel készült a 2026-os szezonra. 

Bár az eredeti tervek szerint csak június végére nyitották volna meg a strandmedencék nagy részét, az időjárás közbeszólt. Az időszakosan beköszöntő meleg miatt a Zalakarosi Fürdő több kültéri medencéjét is megnyitotta a vendégek előtt. A strandszezonra való felkészülés azonban nem most kezdődött. A munkálatok már tavaly ősszel elindultak, hogy minden készen álljon a 2026-os nyárra. Megújultak a burkolatok, fejlesztették az öntözőrendszert, a strand területét pedig mintegy 15 ezer egynyári növény teszi még hangulatosabbá.

Zalakarosi Fürdő

- 2023. december 21-én változtattunk utoljára árat és egészen 2025. december 20-ig ugyanazon az áron volt lehetősége a vendégeinknek minket választani. Ez most egy kis mértékben változott. 2025. december 20-a óta átlagosan 6,4 százalékos áremelést hajtottunk végre. De ez az egész évre tekintendő, tehát most annak ellenére, hogy ilyen repertoárral bővülünk, nem változtatunk az árakon - mondta el Végh Andor, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója. 

A programkínálat összeállításánál a fiatalok megszólítása mellett az élmények sokszínűsége is fontos szempont volt. Az értékesítési és marketing vezető szerint a cél az volt, hogy minden korosztály találjon magának vonzó kikapcsolódási lehetőséget a nyár folyamán.

- Istenigazából koncertekkel próbálunk készülni. Nagykoncertekkel, főleg BSW-vel, K. Kevinnel, Kozmix koncerttel. De emellett nagy hangsúlyt fektetünk a gyermek animációs programokra is. Az idei évben, ezen is próbáltunk szintet lépni, és egy profi céget bíztunk meg azzal, hogy ezt a nyarat picit pörgessék fel a gyerkőcök számára. Illetve van egy olyan újdonságunk, ami suli a strandon elnevezéssel indítottunk el. Ez egy olyan program, ami június 8 és 19 között vehetnek igénybe iskolai osztályok - árulta el Gyurókovicsné Kóré Eszter, a Zalakarosi Fürdő értékesítési és marketing vezetője. 

Megújult környezet, korábban megnyíló strandmedencék, sztárfellépők és új programok – így indul tehát a 2026-os nyár Zalakaroson. A nagyközönség számára évről évre népszerű fürdő vezetésének munkája nemrég szakmai elismerésben részesült. A Magyar Fürdőszövetség tisztújító közgyűlésén egyhangú döntéssel választották meg elnöknek Végh Andort. A 192 tagot számláló szervezet vezetése komoly szakmai elismerés, amely nemcsak a vezérigazgató, hanem a Zalakarosi Fürdő és a város számára is nagy büszkeséget jelent.

B.V.

(Fotók: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.