Emlékezet, tisztelet, örökség
A Hősök Napja alkalmából vasárnap megemlékezést tartottak a Millenniumi Parkban, a Sarlós Boldogasszony-templom szomszédságában. Az ünnepségen Horváth Jácint polgármester mondott emlékező beszédet, tisztelettel adózva mindazok előtt, akik hazájuk szolgálatában és védelmében életüket áldozták. A résztvevők kegyelettel hajtottak fejet a hősök emléke előtt, megőrizve áldozatvállalásuk üzenetét a jövő nemzedékei számára is.
Az eseményen Lovkó Csaba, a térség országgyűlési képviselője, Bata Hajnalka, a vármegyei közgyűlés alelnöke, valamint a város közéleti szereplői és a történelmi egyházak képviselői is megjelentek. Az ünnepség a nemzeti lobogó ünnepélyes felvonásával vette kezdetét, amelyben közreműködött a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Zala–Somogy Vármegyei Szervezete, valamint a Történelmi Vitézi Rend Nagykanizsai Hadnagysága.
- A magyarok útját is sokszor más jelölte ki. A mi történelmünk lapjai is sokszor más könyvében bújtak meg, a kisbetűs részekben, a sorok között, feledésbe merülve. Habsburgok, németek és szovjetek írták a jövőnket, ők faragták hőseink szobrait, amiket mi koszorúztunk, miközben a mi fiaink is hozzátartozóink voltak az áldozatok. Őket hívjuk most elő az emlékezet színpadára, hogy mondják el néma fájdalmukat. Őket szólítjuk most együtt, mert a mi utunk születése az ő haláluk. Belőlük lettünk azok, akik vagyunk, az ő bánatuk a mi bánatunk - fogalmazott Horváth Jácint.
Az ünnepségen elhangzott, a hősök helytállása és önfeláldozása csak akkor teljesedik ki igazán, ha az utókor méltó módon ápolja emléküket, és békében, felelősségteljesen viszi tovább azt az örökséget, amelyet rájuk hagytak.
- Nagyon sok magyarországi hős és író, valamint egyéb híres emberek emlékét őrizzük, mert szükség van arra, hogy tudjuk, honnan jöttünk, honnan származunk, és miből, honnan lettünk. Egyes emberek az életüket sem voltak restek feláldozni a magyarországi eseményekért, ezért nekünk tiszteletben kell tartanunk őket - mondta el Vitéz Harcz Endre, a Történelmi Vitézi Rend Nagykanizsai Hadnagyságának hadnagya.
A megemlékezés koszorúzással és főhajtással zárult a hősök emlékművénél. A résztvevők közösen tisztelegtek mindazok előtt, akik életüket áldozták hazájukért, emlékeztetve arra, hogy a múlt hőseinek áldozata ma is felelősséget ró az utókorra.
R.H.
(Fotók: Kanizsa Médiaház)