Minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés
Autócsodák, drift taxizás, élménykamionozás és még számos kísérő program várta a kanizsaiakat szombaton az aréna parkolójában. A lóerők és különlegességek rajongói mellett a családok is bőven találtak maguknak élményt, hiszen a rendezvény minden korosztálynak tartogatott szórakozási lehetőséget.
Minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés és a résztvevő klubok, kiállítók létszáma is a Cars Fanatik Klub tavasznyitó rendezvényén. A Kanizsa Aréna parkolója megtelt több, mint 600 autós érkezett az ország minden pontjáról, de még horvát és osztrák klubok is képviseltették magukat. A hazaiak is kitettek magukért, Németh Zoltán például a Zalaegerszeg melletti Pakodról érkezett átépített Subarujával.
- Ezt az autót még Hollandiában építették, most olyan 300 lóerő feletti autó, szárnyat építettem rá, a fényezést én magam készítettem, a matricázást elkészítettem, kapott egy lámpát, VRC lámpát, és még az ülést is, tehát jócskán átépítettem ezt az autót - árulta el Németh Zoltán.
A szervezők nagyon elégedettek voltak az esemény látogatottságával, melyet negyedik alkalommal rendeztek meg. Birkás Nikolett, a Cars Fanatik Klub vezetője, a program szervezője elmondta: az érdeklődők száma is bizonyítja azt, hogy szükség van a hasonló programokra Nagykanizsán.
- Minden alkalommal egyre jobban erősíti bennem, hogy ezt nem szabad abbahagyni. Évről-évre egyre többen vagyunk, és egyre nagyobb az érdeklődési köre, mind autósok, mind családok részéről - mondta el Birkás Nikolett, a Cars Fanatik Klub szervező.
A szervező, Birkás Nikolett a családokat is kiemelte, akik nem csupán a ringlispílekre szállhattak fel, hanem kipróbálhatták azt is, milyen a lóerők szerelmesének lenni.
V.A.
(Fotók: Kanizsa Médiaház)