Ismét bajnok a kanizsai sakkcsapat!
Az utolsó három fordulóban sem talált legyőzőre és így megnyerte a Sakk Szuperliga 2025/26-os idényét a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub. A dél-zalai csapat története során tizennyolcadszor, zsinórban pedig tizenhetedik alkalommal végzett a legmagasabb osztály élén.
Hat forduló után minden esélye megvolt a kanizsaiaknak a címvédésre, hiszen bár az Ajka és a Paks is erős kihívónak számított, az NSK élről várta a budapesti tripla játéknapot. A három meccssorozatból pénteken következett papíron a legkönnyebb a Maróczy SE ellen. A papírforma egy 8,5-1,5 arányú győzelemben mutatkozott meg, amely során Gledura Benjámin, Daniil Yuffa, Antal Gergely, Horváth Dominik, az év kanizsai sportolójának megválasztott Medvegy Zoltán, Aczél Gergely és Palczert Mátyás is sikerrel abszolválta a saját mérkőzését, míg a többiek (Pavel Eljanov, Szergej Grigoriants és Gara Anita) remiztek.
Szombaton jöhetett a közvetlen rivális Garuda - Sentimento ellen az előrehozott bajnoki döntő. A kanizsai csapat ennek ellenére fantasztikus játékkal rukkolt elő: négy óra játék után már 3,5–0,5-re vezetett az Aquaprofit. A két ezután csapat nagy csatát vívott egymással, hiszen az első öt táblásból Eljanov kikapott, Gledura, Grigoriants, Yuffa, Antal és Horváth pedig remiztek. Márkus Róbert, Aczél Gergely és Palczert Mátyás viszont győzött. Nomin-Erdene Davaademberel ugyan nem tudta hozni a meccsét, de a párharc így is 5,5-4,5 arányú kanizsai sikerrel zárult. Az eredménnyel már öt pontra nőtt a címvédő előnye.
A zárófordulóban a dobogóesélyes ASE Paks ellen sem szabadott hibáznia a kanizsaiaknak a hibátlan szezonért és ez nem is történt meg. Ez a mérkőzéssorozat is 5,5-4,5 NSK-győzelmet hozott. A játékosok közül Gledura és Yuffa nyertek, hét parti pedig remi lett, így alakult ki az eredmény.
A kanizsaiak a sorozatban szerzett 17 bajnoki címükkel a férfi bajnokságokat tekintve tovább írják saját rekordjukat, amelyet hamarosan a Guiness-el is hitelesíttetni szeretne a klubvezetés.
– A klub vezetése a bajnoki cím után köszönetet mondott a játékosoknak, az egyesület elnökségének, valamint a szurkolóknak az egész éves támogatásért. Külön köszönet illeti a klub főszponzorát, a Tuxera Kft.-t, valamint Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatát is. Az újabb aranyérem különleges jelentőséggel bír a klub számára, hiszen méltó nyitánya a nagykanizsai sakkélet 100 éves jubileumi ünnepségsorozatának, amelynek programjairól hamarosan további részleteket is közöl az egyesület – tájékoztatta stábunkat Haselbach Dávid csapatvezető.
KÁLOVICS Tibor
Kép forrása: Haselbach Dávid