Változatos nyári táborok várják a nagykanizsai gyerekeket

facebook megosztás

Ezen a nyáron is változatos tematikájú, napközis táborok várják a nagykanizsai és környékbeli gyerekeket. A szervezők célja, hogy a programokkal színesebbé tegyék a közösségben töltött napokat, a résztvevők pedig élményekkel gazdagodjanak, barátságokat kössenek. 

A horgász-, művészeti, múzeumi és tánctáborok szervezői már megkezdték táboraik népszerűsítését a közösségi oldalaikon. A programokra évek óta összeszokott csapatok készülnek, a minőségi kikapcsolódás jegyében.

– A nagykanizsai horgász egyesületek és a Csónakázó-tó ebben az évben sem feledkezik meg a gyermekekről. Ebben az évben az Egyesült Izzó Horgászegyesületek szervezésében kerül megrendezésre a tábor július 20–24-ig. Ennek a meghirdetése hamarosan láthatóvá válik a közösségi médiában, ami után a szülők majd a Tavasz utcai horgászboltban tudnak jelentkezni a táborra. A tábor az előző években is nagyon népszerű volt, mindig teltházzal került lebonyolításra, és bízunk benne, hogy ebben az évben is nagy sikere lesz a gyermekek körében - árulta el Szépligeti Ferenc, a Zrínyi Horgász Egyesület elnöke. 

Az óvodás korosztálytól várják már a résztvevőket a Magic Ritmo táboraiba, melyek közül kettőt elsősorban a tagoknak rendeznek színjátszó és tánctábor jelleggel. További két táborba a tánc iránt érdeklődőket várják.

– Négy táborral fogunk kedveskedni úgymond mindenkinek, egészen az óvodás korosztálytól a tinédzserekig. Főként a táncosok részéről lesz több tábor, ugyanis két napközis jellegű kanizsai tábort is tervezünk. Az első június végén, július elején lesz megtartva, ez úgymond a kicsik tábora lesz, ahová most főként első körben a már aktív tagjainkat várjuk, de akik érdeklődnének a kortárs tánc vagy a hip-hop iránt, őket is nagyon nagy szeretettel várjuk - tudtuk meg Fási Barnabástól, a Magic Ritmo koreográfusától. 

Kendlimajor neve évtizedek óta összefórt a művészettel. Nyári gyerektáboraik elsősorban a játékos alkotásról szólnak, de emellett nagy ismeretanyaggal is gazdagodnak a résztvevők.

– Én azt mondom, mindenkinek ajánljuk a tábort, tehát nem teszünk különbséget. Ez nem tehetséggondozó. Olyan szempontból tehetséggondozó, hogy itt bárkiből kijöhet az, vagy ráébredhet: „hiszen ezt meg tudom csinálni”. Miért ne tudná megcsinálni? Mindig elmondjuk, hogy nem várjuk el, hogy azon a szinten dolgozzál, te csináld a magadét. Te most éppen meg tudod valósítani. Ez egy óriási fejlődés, önfejlődés: egy üres fehér lapon vagy vásznon megjelenik valami, és az a valami azután már lesz - mondta el Ludvigné Tihanyi Klára, a Kendlimajor Művészeti Szabadiskola szervezője. 

A múzeum három éve várja azokat az iskoláskorú gyermekeket, akik szívesen ismerkednek a különböző történelmi korokkal és tárgyi emlékeikkel, továbbá ismeretterjesztő kirándulások által bővítenék tudástárukat. 

– Július 6. és 10. között kerül megrendezésre itt, ahol állunk, a Thury György Múzeum Fő út 5. szám alatti épületében, és ennek a gyönyörű barokk épületnek az udvara lesz a központunk, de innen még több helyre ellátogatunk majd a hét folyamán. 6–12–14 éves korig várjuk a gyerekeket, és idén 20 főben limitáltuk a táborozók létszámát – tudtuk meg Száraz Csillától, a Thury György Múzeum igazgatójától. 

A múzeum közösségi oldalán és elérhetőségein már lehet jelentkezni. A tábor szervezői nagy lendülettel, újdonságokkal készülnek az idei időpontokra.

– Mindig a régészeti és egyéb kiállításainkhoz kapcsolódunk, és egy izgalmas római kori kiállítással készülünk, úgyhogy az egyik napot biztosan erre fogjuk felfűzni. Illetve a római kor után talán a reneszánsz lesz a másik hangsúlyosabb téma. Tavaly a lovaglás volt, ami nagyon népszerű volt a fiatalok körében, úgyhogy ez is szervezés alatt van, hogy ezt az élményt újra feleleveníthessük - mondta el Szmodics–Tugya Beáta.

A táborok díja a tavaly évhez képest csak kismértékben emelkedett. A szervezők elmondták, napi egyszeri étkezést biztosítanak, és általában 8–16 óráig tartanak a programok. A táborok létszámkorláttal szerveződnek, a környék településein is várják a gyerekeket további helyszíneken, tematikus lehetőségekkel.

R.H.

(Fotók: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.