Népzenei koncert moldvai táncházzal

facebook megosztás

A Budapest Folk Duo lemezbemutató koncertjének a Móricz Zsigmond Művelődési Ház adott otthont. Az est a világzene és a népzene határvidékére kalauzolta a közönséget: egyedi, sajátos hangszerelésben csendültek fel a dallamok, az est hangulatát pedig táncház tette még teljesebbé.

Szlama László és Bergics András zenekara a hagyományos magyar népzene kincsei mellett Európa különböző tájegységeinek népzenei motívumaiból, valamint klasszikus régizenei darabokból is ízelítőt adott. Hangszereik gazdag és sokszínű hangzásvilágán keresztül a skót népdalok átdolgozásaitól egészen a Küküllő-mentén végzett gyűjtésükig vezették a közönséget, különleges zenei utazásra hívva a hallgatóságot.

Budapest Folk Duo

- A zene, amit játszunk, a népzenéből táplálkozik. Mindketten népzenész családból származunk, és gyermekkorunk óta ez a zenei kultúra és világ határozza meg gondolkodásmódunkat. Képtelenek is volnánk mást csinálni, hiszen ebbe nőttünk bele. Ugyanakkor már nem falusi zenészek vagyunk; nem kizárólag első kézből tanultuk, de igyekszünk a minket ért hatásokat és a saját gondolatainkat is beépíteni, és saját képünkre formálni a zenénket - árulta el Bergics András, a Budapest Folk Duo népzenésze. 

A mandola, duda, hegedű, furulya, kaval, buzuki, citera és koboz mesterei – zeneakadémiai tanárként és évtizedes zenészi kapcsolatuk révén – felejthetetlen zenei élményt nyújtottak a hallgatóságnak.

- Ez az első lemezünk, amit szeretünk, mindent bele tettünk. A következő albumon még eldöntjük, hogy csak régi európai zenei anyag legyen, vagy egy magyar régi zenei albumot is készítünk. Igazából 15 éve játszunk együtt Andrissal. Már hatalmas repertoárt gyűjtöttünk össze. Különböző zenekarokban voltunk együtt, de gyakran előfordult, hogy ketten maradtunk egy after buliban muzsikálni, elővettük, amink volt, és reggelig játszottunk – közben jöttek a jó dalok, gyűlt a repertoár, és az első lemez a kedvenceinkből áll - tudtuk meg Szlama Lászlótól, a Budapest Folk Duo kobozművészétől. 

Fontosnak tartják a moldvai csángó táncházmozgalom támogatását, amelynek állandó vendégei, illetve havi rendszerességgel saját szervezésű alkalmaikra is várják a népzene szerelmeseit. A helyi népi kultúrával kapcsolatos programok szervezője és motorja Tóth István, aki koreográfusként és szervezőként vesz részt a táncházzal egybekötött rendezvényen.

- Azért hívtam meg őket, mert régóta ismerjük egymást, többször jártak már nálunk, ismerem a szakmai munkájukat, és bízom benne, hogy ma is valami különlegességgel lepik meg a közönséget, amit még nem hallottak. Utána a táncházban is közreműködnek, ezt elvárjuk a részükről - mondta el Tóth István, a Móricz Zsigmond Művelődési Ház intézményegység-vezetője. 

A koncert utáni táncház célja, hogy a résztvevők a népzenét élő, közösségformáló élményként élhessék meg.

R.H.

(Fotók: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.