Remekül hangoltak az év meccsére a futsalosok

facebook megosztás

Bravúrosnak mondható, 4-1-es győzelmet aratott Dunaújvárosban a Nagykanizsai Futsal Club az NB II-es bajnokság legutóbbi fordulójában. Kovács György csapata sikerével feljött a táblázat ötödik helyére és amennyiben ezt a pozíciót az alapszakasz végéig megőrzi, akkor a felsőházban folytathatja szereplését. 

A csapat Facebook-oldalán közzétett beszámoló szerint az első félidőben nem igazán forogtak veszélyben a kapuk, két gólt azért így is láthatott az újvárosi közönség: Fekete Tamás a hazaiakat juttatta vezetéshez, de Horváth Dávid azonnal egyenlített. A fordulást követően mezőnyfölénybe kerültek a kanizsaiak, ez pedig az eredményben is meglátszott. Kovács György szerezte a vendégek vezető gólját, a játékos-edző ezzel már 19 találatnál jár a bajnokságban. Ezután Bozsoki Imre is betalált, majd a végeredményt Kozma-Bognár Máté állította be a véghajrában. 

A kanizsai csapat sikerével megelőzte az Airnergy otthonában veszítő Mad Dogsot és feljött az ötödik helyre. Az alapszakaszból még három mérkőzés van hátra: hétfőn az újonc Todor-Pet Bau Team érkezik az Arénába, majd az Airnergy következik idegenben, végül a Mad Dogs elleni ki-ki mérkőzéssel zárul az első szakasz. Az NFC történetének (talán) legfontosabb meccse azonban csütörtökön lesz, amikor is az SG Kecskemét lesz az ellenfél a Kanizsa Arénában rendezett Magyar Kupa-negyeddöntőn. A találkozó 19 óra 30 perctől kezdődik. 

Dunaújváros Futsal-Nagykanizsai Futsal Club 1-4 (1-1) 

Dunaújváros, Dunaújvárosi Egyetem Vezette: Fehérvári (Bacsi, Bege) 
NFC: Szőke R. - Kozma-Bognár, Matyók, Kovács Gy., Bozsoki - Salamon P. (kapus), Horváth D., Iberhart, Dobos (cserék)

Gólszerzők: Fekete T. (10.) illetve Horváth D. (11.), Kovács Gy. (29.), Bozsoki (32.), Kozma-Bognár (40.) 

KÁLOVICS Tibor 

- korábbi fotó 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.