Futsal osztályozó: Maglód lesz az ellenfél
Majd egy hónapnyi várakozás után kiderült, hogy a futsal harmadik vonalának „győri” régióját megnyerő Nagykanizsai Futsal Club melyik csapattal is játszhat az NB II-es tagságért.
Szakmeiszter Jánosék előtt komoly feladat áll a futsal osztályozón, hiszen a Maglódi TC-vel mérkőzhetnek az NB II-ért
Fotó: Gergely Szilárd
Nos, Bagó Gábor együttese végül a mai sorsoláson a Pest megyei régió bajnokát, vagyis a Maglódi Torna Clubot kapta ellenfélül. A nap folyamán - a nemrég lezajlott - egyeztetések után az is kiderült, hogy az első találkozót május 15-én, kedden 21.30 órától a Gyömrői Sportcsarnokban rendezik, a visszavágót pedig május 23-én, szerdán, 19 órától játsszák a Zsigmondy-csarnokban. Egy kimondottan erős ellenféllel szemben mérkőzhetnek hát a nagykanizsaiak, ráadásul a Maglód korábban szerepelt már a futsal NB II-ben...