Másodperceken múlt a kanizsai győzelem

facebook megosztás

Az utolsó percre fordulva még vezetett, ám végül 3-3-as döntetlent játszott az Újpesttel az FC Nagykanizsa női futsalcsapata. Benedek József együttese a pontszerzésének köszönhetően visszavette a hetedik helyet a tabellán a Gyulai Amazonoktól az NB I-ben. 

A szezon eddigi talán legfontosabb 2x20 perce várt a kanizsai csapatra. A története első élvonalbeli idényében szereplő gárda novemberben a DEAC ellen 8-2-re kapott ki, az Eger és a bajnokaspiráns TFSE ellen pedig hiába vezetett, mindkétszer alulmaradt (1-5 és 1-10). Az Újpest elleni meccs első félideje nem hozott gólt, majd Németh Panna előnyhöz juttatta a hazaiakat. Az újpestiek három percen belül egyenlítettek és hasonló volt a forgatókönyv Sipőcz Kamilla góljánál is. A 38. percben az immáron mezőnyben szereplő Buncsák Réka révén megint előnybe került a Kanizsa, ám a lilák Lőrincz-Rainiss Lia Gizella harmadik góljával egyenlítettek másodpercekkel a vége előtt és így elvittek 1 pontot az Olajbányász-csarnokból. 

– A legutóbbi meccsünkhöz képest jobb teljesítményt nyújtottunk. A lányok fegyelmezetten tartották a megbeszélteket. Az első félidő első része inkább az Újpest részére hajlott, aztán kezdtük felvenni a ritmust, 0-0-al fordultunk. Azt mondom, hogy a második félidő a miénk volt, mert sokkal több gólhelyzetünk volt, amit nem tudtunk kihasználni.  Minden gólunkra kaptunk egyet, ez bennünket talán még jobban megzavart. A lányok jól mentek, rendben volt minden, az utolsó pillanatban elvédekeztük magunkat. A játékban fejlődünk, de azt érzem, hogy ezt be kellett volna húznunk – értékelt Benedek József az FC Nagykanizsa női csapatának vezetőedzője. 

Tizenegy forduló után a kanizsai hölgyek a hetedik helyen állnak, egy ponttal megelőzve a Gyulai Amazonokat. A 2025-ös évben még két bajnoki mérkőzés vár a csapatra, most vasárnap a Csepel lesz az ellenfél idegenben, majd december 19-én jön a Gyulai Amazonok elleni alsóházi rangadó. A csapattal kapcsolatos hír, hogy december 12-én (pénteken) az Arany Bácska ellen kezdi meg a kupasorozatot az FC Nagykanizsa. A két gárda tavaly a bajnoki címért harcolt a másodosztályban, Jánoshalmán 4-4 lett a végeredmény, itthon pedig 3-2-es kanizsai siker született, amivel sikerült megnyerni a Nyugati csoportot. 

FC Nagykanizsa-Újpest FC 3-3 (0-0

Nagykanizsa, Olajbányász-sportcsarnok Vezette: Nagy T. (Husz, Varga P.)

FC Nagykanizsa: Kiss E. - Buncsák, Molnár R., Domján-Köröcz, Sipőcz - Farkas Cs., Molnár P., Dencs, Keppel, Szokol, Pintér D., Szabó Zs 

Gólszerzők: Németh P. (22.), Sipőcz (31.)  Buncsák (38.) illetve Lőrincz-Rainiss (25., 32., 40.)

KÁLOVICS Tibor

Fotó: FC Nagykanizsa Facebook-oldala - korábbi fotó 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.