Pályaválasztási kiállításra várják a nyolcadikasokat
A város középfokú oktatási intézményei mutakoznak be csütörtökön a Kanizsa Arénában. A pályaválasztási kiállítás lehetőséget biztosít a végzős általános iskolások számára, hogy személyesen ismerkedjenek meg a középiskolák kínálatával.
Kanizsa teljes középfokú oktatási kínálata megmutatkozik a rendezvényen, melyről hétfőn tartottak sajtótájékoztatót. A Zala Vármegyei Kormányhivatal évről évre megszervezi a pályaválasztási kiállítást. Az idei program a Nagykanizsai Szakképzési Centrum és a Nagykanizsai Tankerületi Központ, valamint a helyi és a megyei kamarák közreműködésével valósul meg.
- Ez az a rendezvény, ahol a nyolcadik osztályos gyermekeknek egy választási lehetőséget próbálunk koncentráltan, egy eseményben megjelenően mutatni, hogy a továbbtanulásukat milyen irányban, milyen tudományok, milyen szakmák, milyen foglalkozások, illetve milyen hivatások irányába tudják megindítani - mondta el Egyed Péter, a ZMKH Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztályának vezetője.
Az esemény célja, hogy segítse a diákokat a jövőbeli pályaválasztásban, így a szakképző iskolák gyakorlati programja mellett a gimnáziumok is teret kapnak a bemutatkozásra.
- Nagy örömünkre szolgál, hogy ebben az évben már a fenntartásunkban működő gimnáziumok és az egyházi fenntartású gimnázium is részt vehet itt Nagykanizsán. Emellett még a Szivárvány EGYMI és a Csapi-iskola is képviselteti magát. Ez jogos igény volt a szülők és a tanulók részéről is, hogy láthassák azt is, hogy ezek az intézmények mit nyújtanak - árulta el Biró Patrik, a Nagykanizsai Tankerületi Központ szakmai vezetője.
Az intézményeken túl cégek is részt vesznek a programon, hogy ezzel is segítsék a diákokat a számukra legmegfelelőbb iskola vagy szakma kiválasztásában. A szülők és tanárok is lehetőséget kapnak arra, hogy személyesen tájékozódjanak az oktatási kínálatról.
- Itt nem csak a gyermekeknek kínálunk programot, hiszen külön program van az általános iskolai végzős osztályfőnököknek, ahol pszichológus szakember beszél arról az osztályfőnököknek, hogy mi a fontos ilyenkor, hogyan segítsék a gyermekeket, illetve szülői értekezletet tartunk az általános iskolás gyermekek szüleinek - tudtuk meg Bene Csabától, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum kancellárjától.
Az idei pályaválasztási kiállításra november 13-án, 28 iskola mintegy 700 diákját és kísérőiket várják. Mivel a középfokú felvételi eljárás jelentkezési határideje február 15-e, az esemény különösen fontos a döntéshozatal megkönnyítésében.
K.V.A.
(Képek: Kanizsa Médiaház)