Biztató első félidő után kaptak ki a kézisek
Egy félidőn keresztül tartotta a lépést a Nagyatáddal, de végül 41-28-as vereséget szenvedett a Nagykanizsa az NB II-es kézilabda-bajnokság legutóbbi játéknapján. Szabó Gergely fiatal együttese jelenleg öt vereséggel áll a tabellán.
Négy ex-kanizsai játékossal érkezett a szintén nyeretlen Nagyatád a Tungsram-csarnokba. A hazaiak remekül kezdték a mérkőzést, 5-3-ra is vezettek és az atádiak hiába vezettek négy góllal is a tizennyolcadik percben, innen is sikerült egyenlíteniük. Az első félidő hajrájában felváltva dobták a gólokat a csapatok, végül 16-15-ös vendégvezetéssel ért véget az első harminc perc. A második játékrész elején a vendégek fokozatosan léptek el és az sem törte meg a lendületüket, hogy Csordás a 41. percben piros lapot kapott. Az utolsó percekben már csak a végeredmény volt a kérdés, a Nagyatád 13 góllal nyert.
A kanizsaiak legjobbjai a kapuban több bravúrt is bemutató Szólák Dávid mellett Domján Zsigmond és Musits Márk voltak, akik 11 illetve 9 gólt dobtak.
- Mindent megtettünk, szerintem az egész csapat. Az első félidő jól sikerült, szerintem jól kezdtünk, egy volt csak a félidőben közte. A második félidőben azért elfáradtunk, mert csak egy sorunk volt. De így is szerintem mindent megtettünk, sajnos ez nem sikerült, de nem is az a lényeg szerintem a szezonban még, hogy meccseket nyerjünk, hanem hogy egyre többet fejlődjünk. Én ezt látom, hogy egyre jobb a csapat meccsről-meccsre – tudtuk meg Mustis Márktól, a Nagykanizsa kézilabdázójától.
A vendégeknél Kollár Márton 8, Csordás Marcell 7, Bazsó Péter 6, Sass Gergő 2 gólt szerzett korábbi csapata ellen. A Nagyatád nem tudott teljes kerettel elutazni Kanizsára, de végül így is megszerezte szezonbéli első győzelmét.
- Mentálisan két terhelt csapat csatáját láthattuk ma. Ilyenkor, amikor sok nehéz, vesztett meccs van, akkor abból nehéz kijönni. Azt gondolom, hogy mi is még kerestük önmagunkat. Én is próbálgattam, hogy mik lesznek azok a játékok, amikből sikeresek leszünk – árulta el Filó Csilla Ildikó, a Nagyatádi RKC SE vezetőedzője.
A két csapat szombaton ismét megmérkőzik egymással. A 12. fordulóból előrehozott mérkőzést a nagyatádi Bárdos Lajos Általános Iskola tornacsarnokában rendezik. A kanizsaiak legközelebb december 6-án lépnek pályára itthon, akkor a listavezető Kalocsai KC lesz az ellenfél.
K.T.
(Kép: Kanizsa Médiaház)
A helyi egyesület női U20-as csapata is pályára lépett a hétvégén a vármegyei bajnokság első osztályában. Baranyai Zsolt tanítványai a Hévíz U20-as gárdájával csaptak össze és 41-32-es győzelmet arattak.
A mérkőzésnek külön pikantériát adott, hogy a kanizsai és a hévízi NB II-es csapatok egy héttel korábban 19-19-es döntetlent játszottak egymásból. A hazaiaknál nyolcan, a vendégeknél pedig öten voltak kerettagok azon a meccsen. A találkozó nem kezdődött jól kanizsai szempontból, hiszen Huszics Rebeka hamar megsérült, ráadásul a hévíziek négy góllal is elléptek az első félidőben, innen ugyan sikerült egyenlíteni, de a félidő 16-14-es vendégvezetéssel zárult.
A fordulást követően aztán a Tungsram 15:17 után produkált egy 7-0-s sorozatot, amire az ellenfél nem tudott reagálni. Az előny egyre magabiztosabb lett, a végén már csak az volt a kérdés, hogy a differencia eléri-e a tíz gólt. A kanizsaiak végül 41-32-re nyerték meg a meccset. A találkozón két NB II-es játékos, Mózsi Boglárka és Varga Boglárka emelkedett ki kilenc illetve nyolc góllal.
– Ez nekünk egy kötelező győzelem volt hazai pályán. Az első félidőben nem voltam elégedett a védekezésünkkel, amikor megnyitottuk a védekezésünket, akkor az már kicsit jobban működött. A második félidőben azért kijött a különbség, azt gondolom, hogy magabiztosan és megérdemelten nyertünk – értékelt a lefújást követően Baranyai Zsolt vezetőedző.
Az U20-as hölgyek három győzelemmel indították a szezont és holtversenyben állnak a Góna SZKKE-vel a tabella élén. A bajnokság pénteken idegenben, a KDMTE ellen folytatódik a csapatnak.
KÁLOVICS Tibor