Új funkcióval bővült az EgészségAblak applikáció
A vastagbélszűrésre szóló meghívó is megjelenik mostantól az EgészségAblak applikációban - mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken újságíróknak.
Rétvári Bence hozzátette, azoknak, akik letöltötték a mobilalkalmazást, és az 50-70 éves korosztályba tartoznak, már nemcsak a hagyományos postai úton, hanem az applikációban is megjelenik a szűrésre invitáló meghívó.
Hozzátette: nemcsak az értesítést kapják meg digitálisan az érintettek, hanem a vizsgálatok eredményeit is.
Kiemelte: az EgészségAblak applikációt már négymillióan töltötték le, és bíznak abban, hogy ezzel az új, könnyebb, egyszerűbb móddal még inkább növelni tudják a szűrővizsgálaton részt vevők számát.
Rétvári Bence elmondta azt is, hogy a szűrésekkel kapcsolatos tájékoztatók már korábban is megjelentek az applikációban. Az életkorhoz és nemhez kötődően mindenki láthatja, hogy melyek a számára kötelező és ajánlott, ingyenes népegészségügyi szűrővizsgálatok.
"Annál inkább tudjuk növelni az egészségben eltöltött évek számát, minél több szűrésre mennek el még tünetmentesen az emberek" - emelte ki az államtitkár.
Kitért arra, hogy Magyarország az egészségben eltöltött évek számát tekintve az európai uniós átlag körül van, de ezt javítani szeretnék.
Az EgészségAblak alkalmazásban naponta két-háromezer ember foglal járóbeteg-ellátásra időpontot, 1,8 millió szabad időpont foglalható jelenleg is - ismertette Rétvári Bence, hozzátéve: az applikációban ezen kívül megtalálhatók az e-receptek, a leletek és különböző betegségleírások, információk is.
Surján Orsolya országos tisztifőorvos úgy fogalmazott, hogy a daganatos megbetegedés sokáig egyfajta stigma volt a társadalomban, ezért a szűrővizsgálatokon való megjelenésnek is inkább emocionális hatása volt.
Elmondta: a leggyakoribb és a legnagyobb betegségterhet jelentő daganatok között van a vastagbéldaganat, azonban az elváltozás vagy annak korai jelei jól szűrhetők.
Felidézte, hogy a kormány 2024-ben emelte be a népegészségügyi szűrések sorába a vastagbélszűrést, és már minden szolgáltató részt is vesz abban.
Azért is jó és új lehetőség az EgészségAblak alkalmazás, mert így könnyebb eljuttatni az egészséggel kapcsolatos információkat - tette hozzá.
Surján Orsolya beszámolt arról, hogy a szűrésen megjelenési arány alacsony, mintegy 30 százalékos. Mint mondta: ebben az évben több mint egymillió ember kapott vastagbélszűrésre értesítést, és idén még 400 ezer meghívót szeretnének kiküldeni.
A szakember kitért arra: kiemelt jelentősége van ennek a szűrőprogramnak, hiszen naponta 13-15 ember hal meg Magyarországon vastagbélrákban.
Surján Orsolya a kétlépcsős szűrési menetrendről elmondta: az érintett korosztályba tartozók a háziorvostól kapnak egy székletmintavételhez használható egységcsomagot, amelyben részletes leírás alapján kell otthon a székletből - két alkalommal - mintát venni.
Ezt szintén egy erre alkalmas csomagban kell visszaküldeni a népegészségügyi központnak, ahol kiértékelik azokat. Ha a minta "nem negatív" eredményű, akkor küldik tovább a pácienst kolonoszkópiára. Az országos tisztifőorvos hozzátette: a "nem negatív" eredmény sem jelenti a rák jelenlétét, azonban ezekben az esetekben további vizsgálatra van szükség.
Beszámolt arról, hogy 2018-tól szövettani mintavétel 15 426 esetben volt, ebből 8883 embernél rákmegelőző állapotot, igazolt rosszindulatú elváltozást 1086 embernél találtak.
MTI