Egészen Amerikáig utazik a nagykanizsai autó

facebook megosztás

Gráner József újabb járműve került külföldre, ezúttal egyenesen a tengerentúlra, az Egyesült Államokba. A nagykanizsai tervező egy kisautót épített meg, amelyre az interneten talált rá az amerikai vevő. 

1990 óta gyárt gépeket Gráner József, 8 éve pedig egy gyári benzines motorkerékpárt alakított át elektromosra. A megvalósítás közben annyira fellelkesült, hogy ilyen kisautók elkészítésébe is belevágott. A könnyű karosszériájú, körülbelül 70 kilogrammos pedálos jármű egyike most Amerikában fog kikötni, szó szerint. Brémából hajózik Bostonig, ahonnan Minnesota állam lesz a végállomás. 

Gráner József

- Hibrid meghajtású, tehát egy pedál is található bent, amivel emberi erővel rá lehet segíteni a villanymotornak a teljesítményére. Ez hosszabb hatótávot is eredményez, meg sokan szeretnek egy kicsit mozogni, meg elektromosan rásegíteni, úgyhogy ez volt az első hibrid járgány - árulta el Gráner József.

A kisautók alapja az 1956-ban tervezett Mopetták, amelyek sosem kerültek sorozatgyártásra és mindössze 14 darabot gyártottak belőlük. A formája annyira megtetszett a kanizsai tervezőnek, hogy fényképek alapján elkészítette a jármű 3D-s modelljét. Az alvázra egy sablonból készített vázat rögzít, mely két részből van összeragasztvaAz eredeti kisautó, ami az ötletet adta az egy kétütemű 50 köbcentis benzinmotor volt, a zalai társaik viszont környezetbarát módon készülnek, elektromos motorral. A segédmotornak számító kisautókkal összesen nyolc országban szelik már az utakat. 

Gráner József

- Számomra egy kisebb sikertörténet, úgyhogy van már Dél- Koreában, Németország, Hollandia, Anglia, Ciprus, Olaszország, ezeket, amikor elkezdtem készíteni nem gondoltam volna, hogy ezekbe a külföldi országokba el fog jutni a kisautó, de úgy látszik, hogy máshol is megtetszett és sikertörténet lett belőle. Legalábbis számomra ez az - fogalmazott Gráner József.

Gráner József a jármű mellett más gépeken is dolgozik, a legutóbbi projektje egy olyan automata palacsintasütő, amely óránként 40 palacsintát tud készíteni. Szerinte ez, a még garázsban álló prototípus nagy segítséget nyújthat a vendéglátóhelyeken. 

P.A.

(Képek: Gráner József, Kanizsa Médiaház)

 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.