Színvonalas fogathajtóverseny Magyarszerdahelyen
Magyarszerdahelyen tartották a kettesfogathajtók zalai bajnokságának döntőjét. A vármegye lovasai mellett a megmérettetésre az ország több pontjáról is érkeztek lovasok és négylábúak a nyílt versenyre.
A magyarszerdahelyi fogathajtó-pályán 2020 óta minden évben rendeznek versenyt, idén ráadásul a vármegyei bajnoki cím volt a tét a hajtók számára. A megmérettetésen a C – és a D-kategóriába tartozó hajtók és fogataik vettek részt. Az előző évek versenyei alapján most is nagy küzdelemre volt kilátás.
- Úgy gondolom, hogy minden verseny itt Zala megyében nagyon jól szervezett verseny. A zalai hajtók nagyon jó eredményekkel szerepelnek országos szinten is a magyar bajnoki döntőkön. A mai napon végig nézve a startlistát nemcsak Zala megyéből, hanem további megyékből is érkeztek hajtók és elmondhatjuk, hogy több magyar bajnok is pályára lép. Tehát egy nagyon kiélezett küzdelemnek lehetünk ma itt tanúi, nagy harc lesz sportszerűség mellett a végeredményért – tudtuk meg Katona Balázs vezetőbírótól.
A végeredmény az akadályhajtás és a vadászhajtás után alakult ki. A pálya vonalvezetése nehéznek számított, emiatt kevesen tudták tartani a meghatározott alapidőt, valamint a hibátlan hajtások is ritkák voltak. A zalai Szalán Róbert az első kör után bizakodó volt.
- A szezon vége felé közeledünk, úgyhogy ilyen pályákra van szükség. Önmagam teljesítményét úgy értékelem a helyzethez képest, hogy tűrhető, bár két verőhibám volt. Az egyik lovam most nem úgy működik, ahogy szokott, de nem foglalkozom vele, megyünk, készülünk és meglátjuk mi lesz a következő fordulóban – árulta el Szalán Róbert, a Zalalövő és Környéke LSE fogathajtója.
A négy legjobban teljesítő zalai versenyző a Felső-dunántúli és szlovákiai döntőbe jutott, ahonnét kvalifikálhatják magukat a lukácsházi országos fináléba.
K.T.
(Képek: Kanizsa Médiaház)