Egy hónappal később rendezik meg az idei Filmpikniket

facebook megosztás

A várható időjárás miatt elhalasztotta a péntek estére tervezett Filmpikniket a Loco-Motiv Közösségi Alapítvány. Az eseményt a tervek szerint augusztus 8-án bonyolítják le a Magyar Plakát Ház udvarában, ahol a Forrest Gump című filmet nézhetik meg közösen az érdeklődők. 

A Filmpiknik a kanizsai egyesület egyik nagy programjának számít. Ilyenkor a szervezők filmkvízzel, filmzenei fellépővel és közös kertmozival várják az érdeklődőket, a helyszínt pedig a vetített mozgókép szerint tematizálják. Cserti Csilla elmondta, az idei lesz a negyedik ilyen jellegű rendezvény, azonban a kiszámítatlan idő miatt a halasztás mellett döntöttek. 

- Volt olyan, hogy annak ellenére, hogy bizonytalan volt az időjárás, megrendeztük a programot. Az volt a tapasztalatunk, hogy sokkal kellemesebb, hogyha egy kimondottan olyan nyári napra tervezünk, amikor az emberek kellemesen érzik magukat egy piknikjellegű rendezvényen. Amikor hasonló helyzetbe kerültünk, mint az idei évben, akkor inkább azt mondtuk, hogy egy másik napot fogunk választani – tudtuk meg Cserti Csillától, a Loco-Motiv Közösségi Alapítvány kuratóriumi tagjától.

K.T.

(Kép: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.