Tragikus sorsú rabbi életéről mutattak be könyvet
Bemutatták Szarka Lajos „A mártírok élén” című kötetét kedden délután a Nagykanizsai Hit Gyülekezete központjában. A történész munkája Büchler Sándor, a keszthelyi hitközség egykori főrabbijának életét mutatja be.
Évtizedek óta foglalkozik a zalai zsidóság történetével Szarka Lajos, aki eddig csaknem húsz könyvet jelentetett meg. A mostani kötetét eredetileg tavaly, a holokauszt nyolcvanadik évfordulóján szerette volna kiadni, ám számos új forrás miatt a munka elhúzódott. A fotókkal gazdagon illusztrált kötetben Büchler Sándor tragikus élettörténete mellett, a keszthelyi zsidóság története és a néhai főrabbi és tudós több írása is megtalálható. A szerző úgy fogalmazott, a könyv a magyar zsidóság egy példaértékű alakjáról szól.
- Bemutatja a rabbinak a pályafutását, történészi munkásságát, hazafias érzületét. Ő a neolog zsidóságnak az egyik vezetője volt, mint asszimiláns magyar-zsidó identitással rendelkező hazafi egészen a holokausztig. A könyv címe az, hogy „A mártírok élén”, ő egy imakönyvvel a kezében vezette a nyáját a vasútállomásra, onnan a zalaegerszegi gyűjtőbe, majd onnan Auschwitzba közismerten, ahol a szomorú történet véget ér – árulta el Szarka Lajos történész.
Kötő István, a Nagykanizsai Hit Gyülekezete vezető lelkésze elmondta, a most bemutatott kötet segíthet abban az embereknek, hogy megismerjék a múltat, mert a 21. században is van mit tanulni az évtizedekkel ezelőtti történésekből.
- A múltat fel kell dolgozni, mert ha a múltat nem tesszük rendbe, akkor nem tudunk jövőt építeni. Ezért én ezt egy spirituális fontos eseménynek tartom, hogy rendezzük le úgymond a múltnak a bűneit, ítéljük el a régi rossz dolgokat, hogy tudjunk egy újat kezdeni. Ha ezt tudja, ismeri minél több ember, akkor annál jobb ez – fogalmazott Kötő István.
Szarka Lajos elmondta, „A mártírok élén” című könyv mintegy 20 éves kutatómunka eredményeként született meg.
K.T.
(Képek: Kanizsa Médiaház)