Nem tudtak kiállni a férfi kézisek Dunaharasztin, döntött a szövetség

facebook megosztás

Hiányzó játékosok miatt nem tudott kiállni a Dunaharaszti MTK ellen a Nagykanizsa férfi kézilabdacsapata az NB II legutóbbi játéknapján egy idegenbeli mérkőzésre. A Magyar Kézilabda Szövetség döntésének értelmében a találkozót 10-0-s eredménnyel írták jóvá a Pest vármegyeieknek.

A kanizsai csapat másodikként zárt az alapszakaszban, majd a rájátszást egy Tököl elleni hazai vereséggel és egy Kalocsával szembeni idegenbeli sikerrel kezdte. A vasárnapi játéknapon a Dunaharaszti lett volna az ellenfél, ám a mérkőzést nem tudták megrendezni. Musits Róbert a Dél-Zalai Kézilabda Klub Kft. ügyvezetője arról tájékoztatta stábunkat, hogy a gárda több tagja is betegséggel küzd, ezért kérelmezték a halasztást, amelyet azonban az MKSZ elutasított, ám az egyesület megpróbál fellebbezni a döntés ellen. 

kézi

- A céljaink azok, hogy valahol elöl szerepeljünk, lehetőleg nyerjük meg a bajnokságot. Ezt most szakmai alapon mondom, mert ugye az NB I/B-ben való elindulás a szakmán is túlmutat, az pénzügyi kérdés is. Ebben az esetben ez két ponttal kevesebbet jelent. Biztos, hogy így nehéz lesz az első helyen végezni vagy nehezebb lesz. De még van vissza öt forduló, még az éllovas is addig veszíthet pontokat – mondta el Musits Róbert.

A Nagykanizsa a következő mérkőzését vasárnap 15 órától a Tungsram-csarnokban vívja a Csepel ellen. Az ellenfél az eddigi három felsőházi meccséből kettőt nyert meg. 

- Most keddi nap van, vasárnap lesz a mérkőzés, addig még van öt nap. Folyamatosan kapcsolatban vagyunk a csapattal, csapatkapitánnyal, edzővel, játékosokkal, egyelőre úgy készülünk, hogy lesz mérkőzés – árulta el az ügyvezető. 

Arra a kérdésre, hogy ilyen esetben az ificsapatból lehetne-e tagokat felhozni a felnőtt keretbe, Musits Róbert úgy válaszolt, hogy a fiatalok az egyesület igazolt játékosai és nem a felnőtt klubot működtető kft. alkalmazásában állnak, ám keresik a megoldást a helyzetre. 

K.T.

(Kép: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.