Újra népszerű volt a Fradi felkészülési találkozója Kanizsán - frissítve!

facebook megosztás

Nagykanizsán zárta a felkészülési időszakát az FTC férfi kézilabdacsapata. A zöld-fehér gárda 27-25-re győzött pénteken a Kanizsa Arénában a szlovén RK Trimo Trebnje ellen. 

A két csapat augusztusban szintén Nagykanizsán vívott felkészülési mérkőzést, akkor 35-32-es ferencvárosi győzelemmel zárult a találkozó. A mostani 2x30 percre a két csapat a világbajnokságon szereplő játékosai nélkül érkezett, de a zöld-fehéreknél Nagy Bence és Borbély Ádám sem tudott pályára lépni sérülés miatt. A Fradi jobban kezdte a mérkőzést és az első percekben háromgólos előnyre tett szert, a Trebnje ugyan egyszer egyenlített, de a szünetben 15-12 volt az állás. A második játékrészben a két vezetőedző egyre inkább a fiatal játékosoknak szavazott bizalmat, a két-három-négy találatos differencia pedig állandósult. A magyar csapat végül szinte végig vezetve nyerte meg a találkozót.  

- Nagyon tetszett, a védekezésen volt a fő hangsúly. Jó dolgokat láttam, volt ami nem annyira tetszett a beálló körül, azt kell javítgatni, de azt már csináltuk idén januárban, de azért ilyen jó minőségű beállókkal és irányítókkal jó gyakorolni. Úgyhogy összességében meg vagyok elégedve, nagyon jó, hogy ennyi néző kijön ide, szeretjük ezt a csarnokot, szeretik itt a kézilabdát – mondta el Pásztor István, az FTC-Green Collect vezetőedzője. 

ftc

Az FTC legjobb góllövői a szélsők voltak, Kovacsics Péter nyolcszor, Tóth Ádám ötször vette be a kaput. A zöld-fehér kapusteljesítménnyel is elégedett lehetett a szakvezetés, Győri Kristóf és a második félidőben lehetőséget kapó fiatal Balogh Ádám is számos védést produkált.

- Igyekeztem minden tőlem telhetőt megtenni, hogy a csapat érdekét szolgáljam és a második félidőben vissza tudjam adni azt a teljesítményt, amit a második félidőben Kristóf tudott nyújtani. A csapat szerintem jól játszott, sok hiányzónk van és ennek ellenére is – árulta el Balogh Ádám Kristóf, az FTC-Green Collect kézilabdázója. 

A mérkőzésre a hétköznap délutáni időpont ellenére is több száz néző látogatott ki. A bajnoki bronzéremért küzdő ferencvárosi kézilabdacsapat február 5-én már tétmérkőzést játszik, amikor a Szigetszentmiklóssal találkozik a kupában, majd három nappal később a Gyöngyös ellen vívja első idei bajnokiját. 

K.T.

Felkészülési mérkőzés keretében találkozott egymással múlt augusztus után ismét a Kanizsa Arénában a Ferencvárosi TC, valamint a szlovén RK Trebnje férfi kézilabda együttese.

A két, hazájuk első osztályában is egyaránt masszív kézilabda csapatnak számító legénység a kanizsai helyszínen mintegy 500 néző előtt léphetett pályára, s miként az elmúlt nyáron, úgy ezúttal is lényegében szoros meccset vívhatott, melynek keretében ismételten zöld-fehér siker született. Pásztor István gárdája végül - 15-12-es félidei előny után - 27-25-re győzött szlovén ellenfelével szemben.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.