„A miénk krisztusi kultúra…”

Szinte nem múlik el úgy hét, sőt nap, hogy ne értesülnénk arról, valaki kioltotta embertársa – felebarátja! – életét. De vajon miért? Talán mert nem ismerte a Tízparancsolatot? Vagy nem is érdekelte a felszólítás: ne ölj! Szűcs Imrétől, a Felsőtemplom plébánosától azt kérdeztük: lehet-e visszatartó ereje a hatodik parancsolatnak?

Amikor a Tízparancsolat hiányzik, abban a pillanatban megjelenik a halál kultúrája (Fotó: Bakonyi Erzsébet)

„Az Úristen a Tízparancsolatot beleoltotta a természetbe, az állatvilágba és az emberek lelkébe is. Tessék megnézni, amikor a kutyák egymással harcolnak: a gyengébb hanyatt vágja magát, odakínálja a torkát az erősebbnek, behódol neki, de a másik nem harapja át, nem gyilkolja meg. Az ember viszont öl. Különösen ott, ahol nincs jelen Isten Tízparancsolata.

Olyan érzésem van, amikor elvették tőlünk a Tízparancsolatot, nem adtak a helyébe semmit. És amikor a Tízparancsolat hiányzik, abban a pillanatban megjelenik a halál kultúrája: nem az életet választjuk, hanem a halált. Maga Jézus mondja ki önmagára: én vagyok az út, az igazság és az élet.

Ha nem a krisztusi úton járok és nem a krisztusi igazság szerint élek, akkor az életnek nincs értelme, értéktelenné válik. Tessék megnézni a nyugati társadalmakat, különösen Németországot vagy Franciaországot, ahol az emberek inkább választották a jóléti társadalmat, semmint a krisztusi parancsok szerinti életet. És amikor Krisztus kivonul mint élet, akkor jelenik meg a halál. És amikor nem tiszteljük az életet, bátran nyúlunk az abortusz eszközéhez; már ott gyilkolunk. Meggyilkoljuk az életet, a megfogant életet. A gyilkosság a lehető legnagyobb bűn, amit ember elkövethet ember ellen.

Nyilván ha ismeri valaki a Tízparancsolatot, akkor az egyfajta visszatartó erő. Ha nem ismeri, akkor viszont egy természetes gátnak kéne lennie, hogy nem oltom ki a másik életét.

Papnövendékként hallottam először, hogy Európa a halál kultúráját választotta. Akkor nem értettem, most már sajnos értem és nem egy esetben tapasztalom. Például amikor a gyóntatószékben már püspöki engedély nélkül oldozhatok föl valakit az abortusz bűne alól. A pápa pedig általánossá tette, hogy bármelyik pap megteheti ezt, számolatlanul.

Szinte hétköznapivá vált a gyilkosság azáltal, hogy a megfogant életet már magzatként elpusztítom. És ahol pusztítok, ott nincs jövő, mert hiányzik az élet. Nincs folytonosság. És mások, akik el akarják foglalni, ezt vették észre: legyengültünk, meggyengültünk, Európa haldoklik.

Sajnos a ma embere inkább választja a halált, mint az életet, ugyanis az élet lemondással, önmegtartóztatással jár. Az élet olyan értékekkel bír, amelyet a ma embere egyszerűen nem hajlandó elfogadni, vagy egyfajta nyájszellemben megy a többi után. Hivatkozhatunk mindenféle gazdasági, politikai okokra, de nem kellene. A lényeg: van értékrendem, vagy nincs, a krisztusi tanítás szerint rendezem-e be az életemet, vagy a magam feje után megyek. Az utóbbi út a káoszba vezet.

Krisztus ad jövőképet, amikor azt mondja, ha meg akarod menteni az életedet, veszítsd el azt. Sokan nem értik ezt, de Jézus hozzáteszi: ha értem és az evangéliumért elveszíted az életedet, akkor megtalálod azt.

Sokszor mondom a házasságra készülő jegyespároknak: az igazi házasság az, amikor a saját akaratomat alárendelem a másikénak, és ha ez csak egyoldalú, akkor az nagyon sántító házasság lesz, és nem tart sokáig. De amikor az ember önmagáról lemond a másikért szeretetből, abban a pillanatban minden jól működik: az élet lesz és nem halál.

Amikor Jézus azt mondja, szeresd felebarátodat, mint önmagadat, akkor bizony arra is fölszólít, hogy tiszteljem a másikban az embert – és ha nem tisztelem, akkor lövök, gyilkolok, robbantok. Vannak olyan társadalmak, amelyekben utóbbi a természetes, nálunk nem. A miénk krisztusi kultúra, mi ezen nőttünk föl, ezen szocializálódtunk, és Európának is ezen az úton kellett volna maradnia, de Európa beengedte az idegeneket. Azzal pedig, hogy évente megemlékezünk a mindennapos terrortámadásokról, mit érünk el? Ne a harangot kondítsam meg, hanem a szívemet, hogy valamit rosszul csinálok, és kezdjem el élni azt az életet, amit az őseim megmutattak, megtanítottak nekem.

És figyeljünk a Tízparancsolatra. Az első három megmondja, az ember miként viszonyuljon Istenhez. A másik hét az ember és ember közötti viszonyt normalizálja. De ha én az első hármat eltüntetem az életemből, a társadalomból, akkor a további héttel sem tudok mit kezdeni, mert az magától kihullik, ugyanis Isten az alap, a szikla, és rá épül az ember.”

Lejegyezte: Bakonyi Erzsébet