Az összetartozás, a derű és a jókedv a fontos a Napfény Klubban

facebook megosztás

Csaknem 80-an vettek részt a Napfény Rákbetegek és Hozzátartozóik Nagykanizsai Egyesületének évadzáró, karácsonyi rendezvényén. A jó hangulatú programon ezúttal is az összetartozás és a derűs jókedv kapott fő szerepet.

Az egyesület hagyományos karácsonyi rendezvényének ezúttal a kiskanizsai plébánia közösségi háza biztosított helyszínt. A résztvevők nagy létszáma természetes volt, - mint ahogy a szervezet vezetője fogalmazott: náluk az összetartás a jellemző. Mellette pedig a jó hangulat, annak ellenére, hogy a tagok szinte mindegyike komoly betegségből felgyógyult ember. Karosi Lászlóné ez alkalommal arra is választ adott, szerinte miben rejlik a pozitív szemléletük titka.

napfény

- Az összetartás, az életmódváltás nagyon fontos. Nagyon sok programot csinálunk évente. Több alkalommal megyünk kirándulni, akár a városon kívül vagy a megyén kívül. Országos kirándulásokat is szervezünk. Tagjai vagyunk a Rákbetegek Országos Szervezetének, amelynek május óta én vagyok az egyik alelnöke, sok programot tudunk csinálni, az országból mindenhonnan kapok értesítéseket, hogy el lehet utazni, és mi élünk ezzel a lehetőséggel. Sokat utazunk vonattal, autóbusszal, és mindenhol csak a jókedv és a derű fontos nekünk, mert meggyógyulni csak így lehet. Ha életmódváltást csinálunk és nem a betegséggel foglalkozunk – fogalmazott Karosi Lászlóné, a Napfény Rákbetegek és Hozzátartozóik Nagykanizsai Egyesülete elnöke. 

V.A.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.