Az FC Nagykanizsa fiatal játékosainak szülei mérték össze tudásukat vasárnap délelőtt - frissítve!

facebook megosztás

Szülők Kupája néven szervezett közösségépítő rendezvényt az FC Nagykanizsa. A vasárnap délelőtti barátságos tornán a klub utánpótlás korosztályú játékosainak szülei merhették össze tudásukat az Olajbányász-csarnokban. 

Az egyesület célja, hogy minden évben legyenek olyan rendezvények, ahol a szülőkkel együtt tudunk hasznos időt eltölteni – kezdte Bene Gábor, az FC Nagykanizsa szakmai igazgatója. Ilyenek például nyáron a családi nap, valamint februári időszakban az alapítványi bál, amelyek mindig nagyon népszerűek. 

- Ebbe a sorba illeszkedik én azt gondolom, ez a karácsony előtti közös foci. Egész évben a szülők látják a gyerekeket a versenyeken, szurkolnak, segítenek nekünk és a gyerekeknek, kicsit, hogy ezt megfordítsuk, ez volt a célja ennek a mai rendezvénynek. Illetve megmutathatják a szülők a gyerkőceiknek leginkább, hogy milyen jól futballoznak, és hála Isten egyébként azt tapasztaljuk, hogy színvonalas, izgalmas mérkőzések vannak, úgyhogy azt gondolom, hogy a rendezvény maximálisan eléri a célját - mondta el Bene Gábor, az FC Nagykanizsa szakmai igazgatója. 

A szervezők kiemelték, hagyományteremtő szándékú a rendezvény, hiszen a közösségteremtés a csapatjáték tekintetében elengedhetetlen. A szülők egész évben a lelátóról szurkolnak gyermekeiknek, ezt az érzést szerették volna most megfordítani.

fc

- Nyolc csapat jelentkezett, nyolc korosztály jelentkezett erre a tornára. Úgy gondolom, hogy elég színvonalas tornát próbáltunk összehozni, játékvezetőkkel, Harcz Lali barátommal, aki egy megbízható speakerként vállalta a mai napot. Nagyon szívesen jöttek, nagyon szívesen jelentkeztek a szülők, kérdezték mit hozzanak, mire van szükségünk, nagyon örültek ennek a tornának - árulta el Gál Zoltán, az FC Nagykanizsa elnökségi tagja. 

Császár András kisfia az U12-es csapat tagja, így a mai alkalmon főként játékosként vett részt. Ahogy fogalmazott, az állandó szülői támogatást szerették volna ezen rendezvény alkalmával megköszönni, viszonozni. 

- Alapjában véve itt a klub vezetőségében mindig törekedtünk arra, hogy jó szülői közösséget is ki tudjunk alakítani, ne csak a gyerekek alkossanak egy jó csapatot, hanem a szülők is. Több alkalommal szerveztünk olyan társadalmi munkát, ahol gazdagon számíthattunk a szülői részvételre, illetve a támogatásra is és részben a torna megszervezésének az is volt a célja, hogy valahogy viszonozzuk ezt a sok szeretetet, amit kapunk tőlük, és egyfajta közösségi élménnyel gazdagítsuk őket - fogalmazott Császár András, az FC Nagykanizsa alelnöke. 

A szervezők hozzátették, a nagy népszerűségnek köszönhetően a következő években is készülnek majd a programmal, az utánpótláscsapatok nyári elfoglaltságai miatt, ugyanígy a téli időszakban.

SZ.F.

(Kép: Horváth Zoltán)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.