Folytatódott a forgatag az Erzsébet téren - frissítve!
A Napsugár Együttes, a Helios Zenekar és DJ Mesti szórakoztatta az ünnepre hangolódókat az Adventi forgatag harmadik szombatján. Ez alkalommal főként a gyerekeknek kedveztek a szervezők, interaktív játékokkal és színes fotófalakkal is várták őket a téren.
Szerdán és pénteken is számos fellépő várta az Erzsébet térre érkezőket. Az adventi időszak harmadik szombatján pedig főként a legkisebbek kerültek a középpontba, mind az előadók, mind a téren kihelyezett játékok szempontjából.
- Megcéloztuk a gyerekeket, nem véletlenül, mert ha a szülők lejönnek, akkor már mindjárt jön az egész család, és akkor máris kicsit többen vagyunk. Több ilyen gyermekprogrammal is várjuk őket a mai nap folyamán. A tér végében egy fa játékokból álló, interaktív ügyességi fajátékokról van szó, ezt a gyerekek ingyenesen használhatják. Aztán van körhinta, meg pecashow is, illetve készítettünk fotófalakat is, ezen a héten a betlehem jegyében készültek a fotófalak. Ezeket, ahogy láttuk, már szeretettel használják a gyerekek nagy érdeklődéssel, illetve a szülők is, úgyhogy biztos sok fotó készül ezekkel is - árulta el Tóth István, a Móricz Zsigmond Művelődési Ház intézményvezetője.
Az énekelni, táncolni szerető gyerekeket a zenepavilonban várta a Napsugár Együttes, akik játékos, interaktív történetekkel és karácsonyi dalokkal szórakoztatták a legkisebbeket.
- Mini Manó utazásáról szólt, ami egy Télapós kis mese, ami a karácsonyig elvezet, ugye közismert, és a saját dalainkkal fűszereztük ezt az egészet, és magát a dalokat egy ilyen mese kerettörténetbe helyeztük bele - árulta el Macsekné Sipos Anita, a Napsugár együttes vezetője.
Advent utolsó hetében, sok más program mellett, az Eraklin Táncklub, a Mesebőrönd Társulat, táncház, a Magyar Szent Korona installációja és a betlehemépítő verseny eredményhirdetése is fogadja az érdeklődőket.
SZ.F.
A Napsugár Együttes, a Helios Zenekar, és DJ Mesti szórakoztatta az ünnepre hangolódókat az Adventi forgatag harmadik szombatján. Ez alkalommal főként a gyerekeknek kedveztek a szervezők, interaktív játékokkal és színes fotófalakkal is várták őket a téren.
SZ.F.
(Kép: Kanizsa Médiaház)