Együtt értékelték az évet az FC Nagykanizsa labdarúgói és szurkolói
Közös vacsorával zárta az évet az FC Nagykanizsa szurkolói csoportja, a Fenegyerekek és a klub több játékosa. A jó hangulatú találkozón a csapat eddigi teljesítménye mellett a jövőbeli célok is témát szolgáltattak.
Tizenhét forduló után kétpontos előnnyel vezeti a tabellát a nagykanizsai gárda az NB III. . Dél-nyugati csoportjában. A Fenegyerekek először 2021-ben szerveztek találkozót a csapattagokkal, azóta minden év decemberében közösen zárják az esztendőt, egy kötetlen beszélgetéssel. Idén is fontos szerepet kapott a szezon eddigi részének kiértékelése.
- Az a legfontosabb, hogy a csapat az első helyen tud telelni. Voltak olyan mérkőzések, amin nem tudtuk megszerezni a kellő pontokat, amit vártunk volna a csapattól, de így is azt mondom, hogy nyugodt szívvel tud a csapat a tavaszra készülni – fogalmazott Varga Attila, a Fenegyerekek vezérszurkolója.
A program szervezői ezúttal, a vacsorameghívás mellett, egy, a kanizsai futball múltját és jelenét felelevenítő kvízzel is készültek a drukkereknek és a játékosoknak. A játékban Kovalovszki Máté is részt vett, a csapatkapitány stábunknak is a szurkolókkal való jó kapcsolat fontosságát hangsúlyozta.
- Csapatkapitányként Attilával, a Fenegyerekek vezetőjével azért sokszor tartjuk a kapcsolatot. A pályán pedig óriási segítség nekünk, hogy ők minden meccsen ott vannak, kisebb-nagyobb létszámban és segítenek bennünket a céljaink elérésében – árulta el Kovalovszki Máté, az FC Nagykanizsa csapatkapitánya.
Az FC Nagykanizsa játékosai közül Kovalovszki mellett Szanyi Krisztián, Kondor Kristóf, Ekker Milán, Vékony Viktor és Bence Szilárd csatlakozott a közös ünnepléshez. A csapat márciusban a PTE-PEAC ellen folytatja bajnoki szereplését.
K.T.
(Képek: Kanizsa Médiaház)