Érdekes emberek, érdekes történetek 86. - Mindig törekedtem arra, hogy a napi munka mellett próbáljunk valami újat kezdeményezni, javasolni

Karmazin József, Podmaniczky-díjas és a Magyar Műemlékvédelemért-díjas városi főépítész 66 éves korában, 41 év városért végzett munka után ment nyugdíjba. A nyugalmazott főépítésszel a pályaválasztásáról, Kanizsára kerüléséről, szakmai elképzeléseiről és azok megvalósításáról beszélgettünk.

A főépítész egykor meghatározó közreműködője volt a városközponti rehabilitációs folyamat elindításának, a folyamatos településtervezésnek, majd előkészítőjeként annak a településkarakter megőrzése helyi eredményeit bemutató dokumentumnak, mely alapján a város 1981-ben Hild János Emlékérmet kapott. Alkotó részese volt Nagykanizsa megyei jogú státuszának elnyeréséért készítendő átfogó dokumentumnak. Több alkalommal e munkákért tanácsi kitüntetésben részesült. A környezetvédelem terén kifejtett munkájáért 1982-ben országos, 1985-ben kiváló munkáért megyei kitüntetést kapott. Szervezője és előkészítője volt a Városvédő Egyesület 1987. évi megalakulásának, melynek alapító titkáraként 1990-ig tevékenykedett. Önálló főépítészi szervezet Nagykanizsán 1995-ben alakult a vezetésével. 2007-ben a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vette át. De honnan is indult e karrier?

– Alföldi származású vagyok, a szüleim szolnoki születésűek, de én a mellette lévő kisebb településen, Szajolban születtem. Gyermekkoromat Farmos községben töltöttem, onnan jártam középiskolába, Nagykátára. A középiskolai tanulmányaim nem voltak túl sikeresek, a vége felé komoly fejtörést okozott, hogy hogyan tovább. A művészettörténet tantárgy volt a kedvencem, ezért merész ötlettel az ELTE művészettörténet-irodalom szakára felvételiztem. Nem volt nagy siker, tekintve, hogy én csak azt tudtam, ami a tankönyvben volt. A felvételi létszám 10 alatt volt, és 25-szörös a túljelentkezés. Szóval kudarc volt. Egy évem volt, hogy kigondoljam, hogyan tovább, és adódott egy lehetőség, beiratkoztam a Műszaki Egyetem építész karán indult felvételi előkészítőre. Elég fárasztó volt, sokszor éjszakába nyúlóan értem haza vonattal és közben 4 órás munkát is vállaltam. Szerencsére a felvételim jól sikerült, és ez a következő 5 évemre bőven adott feladatot.

Az egyetemi tanulmányaim után, a Somogy megyei ÁÉV-nál szerzett építéskivitelezői gyakorlatot követően Nagykanizsa Város Tanácsa megkeresése alapján kerültem a Tanács Műszaki Osztályára 1973-ban, az Építéshatósági csoport vezetőjeként. Oly módon kerültem Kanizsára, hogy a feleségem és szülei nagykanizsai kötődésűek, a feleségem itt járt középiskolába, és a nagymamája kivágta az újságból az álláshirdetést. Erre jelentkeztem, de egyik volt évfolyamtársam megelőzött, és így a tervosztályvezető felajánlotta az IKKV-nál lévő főépítésvezetői állást. Eljöttünk Nagykanizsára, megtetszett a város és elfogadtam a felajánlott álláshelyet. A felújítások, javítások, karbantartások, műhelyek irányítása, a munka szervezése volt a feladatom. Itt Gáspár Tibor főmérnök sokat segített abban, hogy szinte pályakezdőként eligazodjak a feladatok körében. Időközben a tanács műszaki osztályán megüresedett egy másik mérnöki állás, mert a szintén volt egyetemi évfolyamtársam Zalaegerszegre költözött és felajánlották a tanácsi „íróasztalát” és a lakását a Bartók Béla úton. Így aztán megoldódott mind a két kérdés, a műszaki osztályon kezdtem el dolgozni. Még alig kezdtem, amikor öt hónapra behívtak katonának.

Az első feladataim az új munkahelyemen elég meglepőek voltak, mert elém tették a HSMK (Művelődési Ház) engedélyezési dokumentációját, ami egy hatalmas csomag volt, és azt kérték, hogy állítsam össze az építéshatósági engedélyt. Természetesen ilyenről még csak nem is hallottunk az egyetemen. Sokat dolgoztam rajta a különböző jogszabályok megismerésével, és amikor kész voltam, akkor árulta el a kollégám, hogy itt van a fiókban a nyomtatvány, csak azt kellett volna kitölteni. Hát ez vicces volt! 

A másik ilyen hirtelen jött nehéz feladat a Vasemberházzal kapcsolatos műemléki egyeztetések voltak, mert akkor történt az a vita, hogy mi legyen a sorsa a háznak? Megmaradhat-e vagy új beépítés keletkezzen az Erzsébet tér azon oldalában. Magas szintű minisztériumi műemléki szakemberek jöttek tárgyalásra, és kértek engem is, hogy vegyek részt ezen. Végül is a kimenetele pozitív volt, sikerült megmenteni a házat. Az osztályon szinte folyamatosak voltak a változások a következő években, évtizedekben. Németh Tibor osztályvezető sokat segített abban, hogy kiismerjem a feladatokat, megismerjem a várost.

Sikeresen működött nyugdíjazásomig a Város Környezetvédelméért Alapítvány. Titkárként számos kezdeményezést indítottunk el, így készült a Könyvtár környezetében látható pihenőhely-ivókút, a Magyar u-i körforgalom rózsakertje vagy a Vasemberház árkádja alatti Csokonai-szobor. Támogattuk például a Víz világnapi diák vetélkedőket, az Állatmenhely nyári táborait. Kár, hogy nem akadt, aki ezt a munkát továbbvigye.

Városépítészet, urbanisztika és egy kis kitérő a művészetek felé

Abban az időszakban kezdett „divatba jönni” a városépítészet, az urbanisztika, s mivel ez a szakterület kicsit kilógott az osztály hagyományos munkájából, ezért én kaptam ezeket a feladatokat, amit örömmel vállaltam, és mint utólag kiderült, sikeresen végeztem. Az Urbanisztikai Társaság különféle munkájában részt vettem, és ezek révén jutottam el olyan nemzetközi konferenciákra, amely például Hágában volt. Maga a főépítészi munka nem volt nevesítve korábban semmiféle jogszabályban. Ebben az időszakban kezdett a minisztérium is mozgolódni és az építési miniszter tervezte, hogy jöjjön létre egy főépítészi kollégium, amely országosan is szervezi, segíti a főépítészek munkáját. Én azzal a javaslattal éltem, hogy a települési kategóriákhoz igazodva határozzák meg a kollégiumban részt vevő személyek számát és magát a személyt. Ennek révén a megyei jogú városok képviseletét rám bízták, és hosszú éveken át tagja lettem a főépítészi kollégiumnak, amely az éves konferenciákon történt választásokon dőlt el. 

A kollégium elindította az évente megrendezésre került főépítészi konferenciát, és a nagykanizsait 2000-ben gondoltam idehozni Kanizsára az uniós előkészületek kapcsán. Ez óriási munka volt, sokat segítettek benne a kollégium többi tagjai és a kollégáim. Megemlíteném, hogy a munkahelyi feladatok mellett nagy jelentőséggel bírt, hogy a feleségemmel kitaláltuk, hogy talán elsőként országosan, magán művészeti tárgyakat, alkotásokat árusító üzletet hozunk létre, ez volt a Korall ajándékbolt. A kanizsai művészek támogatása volt a cél, akiknek lehetőségük nyílt bemutatni a műveiket és árusítani is. A dolog aztán kiteljesedett nagyobb, országos körre. A feleségemnek sikerült olyan kapcsolatot kiépíteni művészekkel, akik hajlandóak voltak ide elhelyezni a munkáikat, kerámiákat, kis szobrokat, festményeket. Ez az üzlet is komoly terheltséget jelentett a családban. 

A hagyományos építészi munka, a városrendezés, a komplex fejlesztés mellett az építészeti arculat formálása és a helyi építészeti érték védelem kapott hangsúlyt ezekben az években. Szoros kapcsolatot sikerült kialakítani a Műemlékvédelmi Hivatallal és a Nemzetközi Műemléki Szervezettel, ICOMOS-szal, mely megismerte az itt folyó munkát és példaként állította a települések elé oly módon, hogy országos konferenciákra hívtak előadóként vagy műemlékes tanfolyamra oktatóként. Az ICOMOS megtiszteltetésemre meghívott az elnökségbe, s ezáltal betekintést nyújtottam abba is, hogy a helyi értékvédelem és az építészeti hagyományok, a kulturális hagyományok összessége mit jelent túllépve az ország határain is. Ennek révén részt vettem országos delegáció tagjaként Afrikában a Victoria Falls nevezetű településen rendezett konferencián, amely a Viktória-vízesés mellett foglalt helyet. Ez azért volt érdekes számomra, mert maguk az építészeti értékek egész más megközelítést mutattak ilyen helyszínen. Jártunk apró falvakban, de olyan műemlékeket, amelyekhez itthon hozzászoktunk, nem láttunk, bár állítólag a főváros környékén található belőlük. Élmény volt számomra a műszaki értékek tapasztalása, a Viktória-vízesés, és az a 100 éves híd, amit az angolok építettek, hogy elősegítse a Zimbabwe és Zambia közötti közlekedést. 

Ezt követően szintén ICOMOS világkonferenciákon vettem részt 1999-ben Mexikóban (Teotihuakan, Guadalajara, Morélia), majd 2005-ben Kína Xian városában. Szinte sokkoló volt az ottani műemlékek, kulturális örökség mennyisége és minősége. A mindenki által nyilván ismert agyaghadsereg feltárása vagy a kínai császárok sírjai, amit röviden megemlítek. 

Kiadványok, kapcsolattartás és a régiók kapuja

A műszaki osztályon több olyan kiadvány született, amely építészeti értékekről szólt, és ezeket eljuttattuk más településekre is. Közben jártam a műszaki egyetem építész karán a gazdasági mérnöki képzésre. Bővítette a szemléletemet, többféle tanfolyamon vettem részt államigazgatási és EU-s előkészületek okán. Volt egy országos menedzsmentverseny a megyei jogú városok körében, s a hivatalból 3 kollégát magam mellé választva hónapokig dolgoztunk a feladatok megoldásán. Volt Békéscsabán egy összevont utolsó versenynap, ahol sikerült megelőznünk még Zalaegerszeget is, és a díja egyhetes tanulmányút volt Skóciába. A partnervárosokkal is tartottam a kapcsolatot, elsősorban a közelben lévő Gleisdorffal. Abban az időszakban a környezetvédelem, a hulladékgazdálkodás volt napirenden, és ebben a tárgyban találkozgattunk. Hasonlóan jó kapcsolat alakult ki a csáktornyai építészekkel, az évente rendezett találkozóink közel 10 évig, egészen nyugdíjazásomig tartottak. 

Karmazin József végezetül kiemelte: Sokat támaszkodott a kollégáira, talán többet is a kelleténél. Remélem nekik is hasznos volt a közös munka, és ha körülnézünk, ma is látható, hogy sikeres volt a pályájuk, illetve ma is néhányuk komoly beosztásban, sikeres vezetőként dolgozik. Mindenképpen köszönet illeti őket. A hosszú évtizedek alatt a számos vezetőjének is része volt abban, hogy a sikereket elérte, hosszú pályát futhatott be és a város is formálódott, nem csak változott ez idő alatt. Nagykanizsa arculati kódexében a Régiók kapuja elnevezést javasolta. Mindig törekedett arra, hogy a napi munka mellett próbáljanak valami újat kezdeményezni, javasolni. 

Nyugdíjasként Zalakaroson még több mint 4 évet töltött el főépítészként. 

Az egykori városi főépítész hasznosan tölti ezeket az éveket is. Utaznak a feleségével, elsősorban a magyar városokat próbálják megismerni. Mivel kertes házban laknak, a kertészkedés jelentős helyet foglal el a tevékenységében. A gyümölcsfákat gondozni, a terméssel is foglalkozni kell. Aktívan telnek ezek az évek. Figyelemmel kíséri a város történéseit, de közvetlenül nem vesz részt benne. 

András fiuk beleszeretett a Távol-Keletbe, és a Fülöp-szigeteken Siquijoron telepedett le, ott választott feleséget magának. 

BAKONYI Erzsébet

(Megjelent a Kanizsa Újság 2024. október 24-ei számában)