Finn testvérvárosunk, Salo delegációja járt Nagykanizsán - frissítve!

facebook megosztás

Nagykanizsa finn testvérvárosának evangélikus gyülekezetének tagjai érkeztek városunkba a hétvégén. A saloi delegáció Magyarországon töltött ideje alatt Budapestre, valamint Pécsre is ellátogatott, majd vasárnap közös istentiszteleten vettek részt a kanizsai csoporttal. 

Az együttműködés a finn gyülekezettel csaknem 35 éves múltra tekint vissza, az első látogatás 1991-ben történt, amikor a 100 éves evangélikus templom hálaadó ünnepségére a kanizsai egyházközség meghívta a finn gyülekezet igazgató lelkészét, az ottani gimnáziumi igazgatót és a Magyar-Finn Baráti Kör vezetőjét. Az elmúlt években ezek a találkozások a járvány, valamint a háborús helyzet miatt azonban megfogyatkoztak.

- Mi utoljára 2019-ben voltunk, ami már 5 éve. Nagy örömünkre szolgált, hogy tavaly a tisztelendő úr, és az esperes úr el tudtak jönni hozzánk, ez megerősítette, hogy megvan a szándék a jövőre nézve. Idén pedig egy kis delegációval jártuk be az egész országot, két napot voltunk Budapesten, két napot Pécsett és környékén. Ókeresztény, török, mindenféle helyeken jártunk és emlékeket megtekintettünk - tudtuk meg Makoviczky Gyula evangélikus lelkésztől. 

A finn delegáció tagja volt Timo Viitanen lelkész is, aki a helyi hívek tiszteletére magyar nyelven is szólt hozzájuk.

- Itt vagyunk egy kis csoporttal Salo-ból, a város és az evangélikus gyülekezet nekünk testvérváros és testvér-kongregáció, testvérgyülekezet. Ezért nagyon örülök, hogy itt vagyunk, és a testvéreimmel találkozunk - árulta el Timo Viitanen evangélikus lelkész. 

Az eseményen részt vett Horváth Jácint, Nagykanizsa polgármestere. Kiemelte, nagyon fontosak a testvérvárosi kapcsolatok, amik ápolására a közeljövőben igyekszik még nagyobb figyelmet fordítani a városvezetés. 

- Nagykanizsa és finn testvérvárosa, Salo között régóta nem volt aktív kapcsolat, több mint 10 éve most már. Amikor Finnországban a Nokia-gyár tönkrement, akkor ott valahogy ezek a szálak megszakadtak, és mi sem nagyon kezdeményeztük ezt. Nagyon nagy öröm számomra, hogy az elmúlt két hétben annyi minden történt, míg 10 év alatt szinte semmi. Két hete találkoztam Anna-Kristiina Korhonenel, Salo polgármesterével, egy testvérvárosi kapcsolat keretében, most pedig a finn evangélikus testvérgyülekezet tagjai voltak itt Nagykanizsán, és velük is úgy néz ki, hogy a helyi gyülekezetnek egy nagyon aktív kapcsolata alakulgat ki, ami külön öröm számunkra - mondta el Horváth Jácint. 

Az istentiszteleten ezúttal a szepetneki Királyi Kórus előadását is hallhatták a hívők, majd étellel-itallal várták őket a közösségi házban.

ev

Nagykanizsa finn testvérvárosának evangélikus gyülekezete látogatott el városunkba a hétvégén. 

A saloi delegáció Magyarországon töltött ideje alatt Budapestet, valamint Pécset is megtekintette, majd vasárnap közös istentiszteleten vettek részt a kanizsai kongregációval. A témáról bővebben is beszámolunk egy későbbi Híradónkban. 

SZ.F.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.