Újabb idegenhonos tízlábú rákfaj jelent meg a Balaton-felvidéken

facebook megosztás

A vörös mocsárrák (Procambarus clarkii) világszerte az egyik leggyakoribb tízlábú rákfajjá vált a véletlen és direkt telepítések hatására.


Ebben nagy szerepe van az emberi felelőtlenségnek, tudatlanságának, hiszen számos természetes vízbe bekerült, főleg a kevésbé jártas hobbi állattartóknak köszönhetően. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén – ami magában foglalja Veszprém, Zala vármegyét és Somogy vármegye Balatonhoz közeli, északi részét –, napjainkig nem volt ismert a vörös mocsárrák előfordulása. 

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága és a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézet munkatársai idén októberben azonban mind a Balatonban és annak vízrendszerében, mind a Séd vízrendszerben is kimutatták a vörös mocsárrák jelenlétét, ami komoly aggodalomra ad okot.

A vörös mocsárrák a hazai viszonyok között is igen jól érzi magát. Az eddigi hazai előfordulási helyein is gyors terjeszkedésbe kezdett. A mocsárrák egy igen agresszív faj, ahol felbukkan, ott a vízi élőlények fajösszetétele gyorsan megváltozik. Azonban nem csak ezzel, hanem az általa hordozott kórokozók által is megtizedeli az őshonos tízlábú rákfajaink állományait. Jelen esetben a Bakony és Balaton térségében elsősorban a folyami rákra és kecskerákra jelent nagy veszélyt. Kiváló aljzatfúró, ezért az árvízvédelmi töltések, a zárt és felszíni csatornahálózatok gyengítésével is képes károkat okozni.

bfnp.hu

(Kép: Dr. Lőkkös Andor, BfNPI)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.