Kétszer is visszamentek
Tavaly augusztus 8-án érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy Kerecsenyben ismeretlenek betörtek egy osztrák állampolgár hétvégi házába. A nyomozók az adatgyűjtést követően azonosították és elfogták az elkövetéssel gyanúsítható három férfit. A rendőrök kiderítették, hogy pár nap alatt kétszer is betörtek ugyanabba a házba, ahonnan motort, barkácsgépeket, fűnyírót, hegesztőgépet, alkatrészeket és egyéb tárgyakat vittek el több mint 1 millió forint értékben, amit ismerőseiknek adtak el.
Két gyanúsítottról kiderült, hogy júliusban és augusztusban három pincét is feltörtek a közeli Lujza-hegyen, ahonnan többek között egy kispuskát is elvittek.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság befejezte a lopás bűntett, valamint lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt indított eljárást a 24 és 26 éves kilimáni, valamint a 25 éves kerecsenyi férfival szemben, az iratokat megküldte az ügyészségnek.
Forrás és kép: police.hu