Mirandolina a HSMK-ban
A Mirandolina című komédiát láthatta a közönség szerda este a Hevesi Sándor Művelődési Központ színpadán. A kosztümös darab története a szerelem, valamint a férfi-női kapcsolatok körül forog, rengeteg humorral fűszerezve. A főszerepekben Szulák Andreát és Kautzky Armandot láthatta a kanizsai publikum.
Az eredetileg 1753-ban megjelent, három felvonásos darabot az olasz Carlo Goldoni szerezte. A történet középpontjában egy középkorú, nagyon vonzó fogadótulajdonos-asszony áll, akinek a szerelméért eleinte két férfi vetekszik. Végül egy, a nőkben bizalmát vesztett lovag is feltűnik a színen, ez indítja el a mű bonyodalmait.
– Nyilván a helyzetkomikumokból és rengeteg verbális komikumból adódik a darab erőssége – kezdte Szulák Andrea. – Nagyon hálás vagyok Pozsgai Zsoltnak, hogy rám gondolt, amikor ezt az előadást kitalálta, hogy egy kicsit átalakítja, átformálja, ő ugye a rendezőnk és egyben a darab dramaturgja is. Ő úgy gondolta, hogy egy ilyen ízig-vérig nőre alakítja ezt a figurát, mint amilyen én vagyok -
A címszereplő kegyeiért veteksző egyik férfit Kautzky Armand alakítja. A színművész szerint igenis van igény az ilyen játékos, egyszerűen szórakoztató darabokra, amik kizökkentik az embert a hétköznapok szürkeségéből, de emellett magáról az emberi jellemről is sokat tanulhatnak azok, akik megtekintik az előadást. Kautzky Armand a karaktere alakítását meglehetősen testhezállónak találta.
– Egy grófot játszom, nem áll nagyon messze tőlem, nem mintha gróf lennék, de mindig azt szokták mondani, hogy van bennem valami arisztokratizmus, talán tényleg így van – mondta Kautzky Armand. – Szóval egy grófot játszom, akinek nagyon sok pénze van, és úgy gondolja, hogy ő a pénzéért mindent megvehet, azt hiszem ez a figura a hétköznapokból is ismerős lehet, nagyon sok ilyen ember van. A végén mégis rájön, hogy a pénze nem számít, az érzelmek és az emberi kapcsolatok számítanak, úgyhogy ez is egy szép történet.
A művészek abban egyetértettek, mi is a darab legfontosabb üzenete: minden élethelyzetben igyekezzünk megőrizni a jókedvünket és a játékosságunkat.
Sz.F.