Egyelőre nem várható szúnyoggyérítés Kanizsán

facebook megosztás

A héten már biztosan nem lesz központi szúnyogirtás Nagykanizsán. Dóka Imre, a gyérítést koordináló Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője elmondta, arról, hogy mely településeket érinti a művelet, a különböző elemzéseket követően hétfőnként tájékoztatják a nyilvánosságot.

A szakértők hétről hétre vizsgálják azokat a területeket, ahol potenciálisan nagy a szúnyogártalom. Nagykanizsán idén háromszor végeztek irtást, legutóbb júliusban. Ezen a héten a katasztrófavédelem munkatársai a Dunántúlon – köztük tíz dél-zalai településen – gyérítettek, ám városunk nem volt köztük. Az idén nyáron tapasztalt időjárás a szakemberek szerint kevésbé kedvez egy szúnyoginváziónak, mint a tavalyi.

- Az elmúlt időszakban egy úgynevezett csapadékhiányos időszak következett be. A szúnyogtenyésző helyek száma az csökkent, illetve a kifejlett szúnyogok száma is. Ugyanakkor a Dunántúlon voltak nagyobb esőzések, záporok, így elsősorban azok a területek kerültek most a kezelések központjába, ahol még mindig nagyobb a szúnyogártalom - árulta el Dóka Imre. 

szúnyog

Dóka Imre hangsúlyozta, a szúnyogok a vízparti területeken szaporodnak el, de akár a kerthelyiségekben is megjelenhetnek, így a saját ingatlanunk területén folyamatosan ürítsük a kisebb vízgyűjtőket, mert ezekben gyorsan szaporodnak a vérszívók.

- Ha valaki esővízzel locsol, akkor azt a tárolóedényt akár szúnyoghálóval, akár fedővel célszerű lefedni. Így máris sokat tettünk azért, hogy az úgynevezett kifejlődésnek az idejét, illetve a módját azt le tudjuk lassítani. Ugyanakkor a növényzet gondozására is nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Így a rendszeres fűnyírásra, illetve az erősebb lombozattal borított növényzetet, ha tudjuk akkor azt célszerű kezelni - fogalmazott  Dóka Imre.

Az e heti földi kémiai szúnyoggyérítés mintegy 2500 hektárnyi területet érintett. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfőnként a honlapján tájékoztatja a lakosságot arról, hogy mely településeken kell szúnyoggyérítésre számítani.

K.T.

(Kép: pixabay.com)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.