Így lehet megelőzni nyáron az ételmérgezést

facebook megosztás

Mind a készételek, mind a nyers alapanyagok tárolása fokozottabb odafigyelést igényel a nyári hónapokban. Márfi Kinga dietetikus szerint a kánikulában nemcsak a tejtermékek és a húsok, hanem a pékáruk, a gyümölcsök és a zöldségek is hamarabb romlásnak indulnak, az elfogyasztásuk pedig akár súlyos ételmérgezést is okozhat.

A húsok tárolása még a hűvösebb időben is körültekintést igényel, azonban nyáron jóval nagyobb kockázattal kell számolni. Márfi Kinga dietetikus elmondta, a lefagyasztott ételek olvasztása nyáron mindig a hűtőszekrényben történjen, de ilyenkor a pékáruk is hamarabb megromlanak. Utóbbi kapcsán hangsúlyozta, nagyobb mennyiségben azokat is érdemes fagyasztva tárolni. A készételek kapcsán is odafigyelésre hívja fel a figyelmet szakértő.

– Minél magasabb a hőmérséklet kint, annál inkább elindulnak a bomlási erjedési folyamatok az ételekben is. Amint lehet, hűtsük le szoba-hőmérsékletűre és tegyük el a hűtőbe. Minél alacsonyabb lesz a hőmérséklet, annál inkább lassabbak ezek a baktériumos bomlási folyamatok. Így hosszabban eláll az étel. Ilyenkor három-négy napig ugyanazt nem jó fogyasztani, ezért kevesebb adagokat főzzünk, kevesebbet is eszünk egyébként nyáron, főleg, ha nagy meleg van – mondta el Márfi Kinga. 

hús

A tojásokat gyakran hűtés nélkül, kamrában tárolják, de Márfi Kinga szerint nyáron azt is érdemes inkább hűtőbe tenni. A nyersen történő fogyasztást senkinek sem javasolja a szakértő.

– Hőközlésnek jó, ha kitesszük elfogyasztás előtt. Volt régen ilyen trend a testépítők körében, hogy tejbe nyers tojást teszünk és az fehérje, de ez hosszú távon nem jó. Nyers tojást ne, az is szalmonellaveszély, baktériumok stb. Hőközlésnek tegyük ki! Nyers tojást, ha vagdaltba teszünk vagy süteményekbe, akkor is hőközlésnek alávetjük, nem esszük meg nyersen. Rántottaként, tükörtojásként sem esszük meg nyersen, illetve a tojáskrém is főtt tojásból készül – fogalmazott a dietetikus.

Márfi Kinga hozzátette, a romlott ételek fogyasztása elsősorban emésztőrendszeri tüneteket okozhat, de akár láz is előfordulhat. Kiemelte, súlyosabb mérgezéses panaszok esetén javasolt orvoshoz fordulni.

T.CS.

(Kép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.