Zalából négy Balaton-parti település is kiváló minősítést szerzett

facebook megosztás

Négy Zala vármegyei Balaton-parti település is öt csillagot kapott a Kék Hullám Zászló strandminősítő versenyen. A Balatoni Szövetség 21. alkalommal szervezett megmérettetésén a legjobb strand díját ismét a gyenesdiási Diási Játékstrand kapta, míg az Okos Strand Különdíjat a vonyarcvashegyi Lido Strand vihette haza.

A rangos versenyen idén összesen 46 üzemeltető képviseltette magát. A vizsgált szempontok között voltak a parkolási viszonyok, a vizesblokkok állapota, a strand akadálymentesítésének szintje, a környezet, a játszóterek minősége, árnyékoltsága, a sportolási lehetőségek és a kisgyermekes családok kiszolgálása. Gyenesdiáson két strand is található, mindkettő kiváló minősítést, valamint különdíjat is szerzett a versenyen. A Diási Játékstrand évek óta a Balaton legjobbjának számít, Gál Lajos polgármester elmondta, a jövőben is igyekeznek fenntartani a kiemelkedő minőséget.

- Az, hogy már voltunk a legcsaládbarátabb strand, ökostrand és most a legtöbb pontszámot elérő strand, a Balaton legjobb strandja, ez bizony kötelez minket arra, hogy ezt a minőséget meg tudjuk őrizni. Visszajelzéseket kapunk civil szervezetektől, a vendégektől, hogy milyen irányba fejlesszünk a jövőre nézve és azt gondolom, hogy ez a szakmai zsűri, a Kék Hullám Zászló minősítés révén mind-mind egyfajta biztosítéka annak, hogy a fejlődés útját kell járnunk – mondta el Gál Lajos, Gyenesdiás polgármestere. 

gyenes

A zalai kötődésű települések polgármesterei mai sajtótájékoztatójukat Vonyarcvashegyen tartották. A vonyarciak strandja nem csak nyáron, hanem egész évben rekreációs központként szolgál a látogatóknak. Idén, a számos digitális megközelíthetőségre irányuló fejlesztéseknek köszönhetően, sikerült elnyerniük az Okos Strand Különdíjat. Pali Róbert polgármester kiemelte, ez mintegy másfél éves előkészülettel járt.

- Meg kellett újulni a honlapunknak, könnyen kezelhetővé, elérhetővé kellett válnia a strandra vonatkozó résznek az oldalon belül. Törekedtünk arra, hogy a jegypénztárakban digitálisan is lehessen elővásárlásban megvenni a jegyet annak, aki szeretné. Illetve, ahogy említettem a fejlesztésekkel kapcsolatban, a négyévszakosság felé orientálódunk, okospadjaink vannak, egész évben egy nagyon jó minőségű, díjmentes wifi szolgáltatást tudunk biztosítani. És számtalan olyan töltőberendezéssel, eszközökkel rendelkezünk, ami a jövőt célozta meg – tudtuk meg Pali Róberttől, Vonyarcvashegy polgármesterétől. 

strand

Az előbb említett strandokkal ellentétben a keszthelyi Városi Strand jellegéből adódóan más lehetőségekkel rendelkezik, mégis sikerült elnyerni a szakmai zsűri elismerését. Manninger Jenő, a város polgármestere hangsúlyozta, igyekeznek további fejlesztésekkel előrukkolni, például a kihasználatlan focipálya területének egy részét átalakítani, és ezzel növelni a strand zöld felületét.

- Kisebb a terület város lévén, a vízminőség is nagyon érzékeny, hiszen közel vagyunk a befolyó Zalához és ezzel együtt nagyon örülünk neki, hogy minőségi szempontból is megkapta az 5 csillagot a Városi Strand. Egyébként a strandnak az a jellegzetessége, hogy ez egy patinás strand, ugye a szigetfürdő az egy egyedi építészeti örökség, ennek a stégjei, de természetesen vannak a gyerekeknek is játszóhelyek kialakítva – fogalmazott Manninger Jenő, Keszthely polgármestere. 

A negyedik, és egyben a legkisebb település Balatongyörök volt, ahova a strand mellett számos természeti adottsága miatt is tömegével érkeznek a turisták minden évben. Bíró Róbert, a község polgármestere úgy véli, a kiváló minősítésnek köszönhetően egyre nagyobb hírnevet kapnak, ami a vendégek számán is jól látható.  

- Az elmúlt évben többször tapasztaltuk, hogy vendégek elmondták, hogy ugyan nem itt van a szállásuk, de csak ezért eljöttek hozzánk, hogy kipróbálják a strandot, hiszen azt olvasták a médiában, hogy ez kapta a legtöbb csillagot, ez kapta a legjobb minősítést, és ezen kívül pedig én azt gondolom, hogy ha Balatongyörökre megérkeznek a vendégek, akkor általában már a térséget is meg szokták nézni, úgyhogy ilyen szempontból egymást is tudjuk segíteni, erősíteni, ezekkel a versenyekkel és ezekkel a jó díjakkal – árulta el Bíró Róbert, Balatongyörök polgármestere.

Mint azt a polgármesterek leszögezték: a négy település közti állandó kapcsolattartás és együttműködés fontos szerepet játszik a mindennapjaikban, hiszen csak így érhetnek el hasonló sikereket.

SZ.F.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.