Díjátadás, sorsolás, nagy érdeklődéssel kísért edzőmeccs

facebook megosztás

Az utóbbi hetek az NB-s futball mellett (vár)megyés labdarúgás terén is kellő átkötést kínált a németországi labdarúgó Európa-bajnokság árnyékában.

A bevezetőben említett eseményekhez kapcsolódott például azon esemény, melynek keretében a Sand SE vármegyei labdarúgó III. osztályának Déli csoportjában bajnoki címet szerzett együttese átvehette érmeit is egy kellemes díjátadójuk alkalmával (felső képünkön).

- Egy hangulatos vidéki tanyán ünnepeltük meg a falu első focis bajnoki címét, természetesen jó hangulatban – fogalmazott a sandiak egyik oszlopos tagja, Csetei János. – Az éremátadást a neves labdarúgó játékvezető, Berke Balázs közreműködésével sikerült megvalósítanunk. Budai Lajos edzőnk alighanem joggal gratulálhatott nekünk, no és ne feledjük, Szakmeiszter János személyében a gólkirályt is mi adtuk a csoportban, ő 52 találatot jegyzett a 2023-2024-es szezon során. Meg aztán ki ne maradjon, tehát ki kell emelni közösségünket - focistástól vezetőstől a szurkolóinkig bezárólag. Nagyon jó volt a kohéziós erő és a hangulat a teljes idény során, s ezt a következő pontvadászatban is szeretnénk folytatni.

Most pedig tekintsünk egy kicsit feljebb, hiszen a napokban elkészült a labdarúgó Mol Magyar Kupa főtáblás első fordulójának sorsolása a honi labdarúgó szövetségben. Mindezek alapján kiderült, a kanizsaiak új vezetőedzője, Gabala Krisztián újdonsült együttesével a szintén NB III-as  Gárdonyi VSC-vel veheti fel a versenyt a következő körért, a kupameccsnek pedig a nagykanizsai Olajbányász-stadion augusztus 3-án, szombaton, 16.30 órától adhat otthont.

Július 12-én, péntek este aztán már labdarúgás nélkül sem kellett maradnia azoknak, akik élő meccsélményekre vártak, mivel a dél-zalai „körzetünkben” mérkőzhetett például a „megye egyes” Szepetnek SE a második ligás Becsehely KSE-vel a szepetneki Harmat János Sporttelepen (alsó képünkön). A hazaiak kispadján a távozó Németh István helyét Nagy Tamás vette át, de a pályán futballozó legénységek bizonyították, már eddig is jelentős játékos-mozgások történtek az elmúlt hetek során. Ezekről majd valamivel később, egyelőre maradjunk annál, hogy a kimondottan szép számú érdeklődő előtt megrendezett találkozón a Szepetnek győzött 1-0-ra, Kolman Patrik találatával.

P.L.

(Fotó: Polgár László)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.