A kutya és a gazdája kapcsolatát erősítő előadás-sorozat indult Kiskanizsán
Az ember és a kutya kapcsolatrendszerét bemutató előadás-sorozat indult pénteken Móricz Zsigmond Művelődési Házban. A programon Kovács György etológus az állatok viselkedésének alapjaiba vezette be az érdeklődőket, de a kutyák helyes neveléséhez is hasznos tanácsokat kaphattak.
Az etológia az állatok viselkedésével foglalkozó tudományág, aminek az ember és a kutya viszonyrendszere is fontos részét képezi. Kovács György elmondta, a kutyasport több mint 100 éves múltra tekint vissza, de a módszerek sokat változtak, ezzel együtt pedig az állatokkal való kapcsolat is. Kiemelte, ezt minél szélesebb körben szeretné bemutatni az gazdáknak.
– Hogy az emberek megismerjék azt, hogy a mai állatvédelmi törvények mentén milyen tartási, képzési vagy nevelési változtatásokat kell nekik beiktatni ahhoz, hogy a kutya is jól érezze magát, az ember is jól érezze magát és az állatvédelmi törvényeket is betartsák – mondta el Kovács György etológus.
A kutyák és az emberek kapcsolata nem olyan, mint kellene – fogalmazott Tóth József, az Ebtenyésztők Sport és Hobbi Kutyások Dél-zalai Egyesületének elnöke. Ők az előadástól pozitív változást várnak a gazdák és állataik viszonyában.
– Ez az előadás mindenkinek hasznos, a kezdőtől a profiig, mert mindig vannak új dolgok, amit elmondanak, amit nem értünk és visszakérdezünk. Ennek függvényében hasznosítjuk a későbbiek folyamán az itt elhangzottakat – tudtuk meg Tóth Józseftől, az Ebtenyésztők Sport és Hobbi Kutyások Dél-zalai Egyesületének elnökétől.
A programsorozat részeként a későbbiekben még három előadást hallhatnak az érdeklődők, így a kiképzési módszerekről, azok hasznosításáról és a kutyák motiválásáról is szó lesz.
T.CS.
(Kép: Kanizsa TV)