Pályázati forrásból és a közösség összefogásával újították fel a liszói evangélikus templomot

facebook megosztás

Az evangélikus templom belső felújításának alkalmából tartottak hálaadó istentiszteletet vasárnap Liszóban. Az eseményen Veres József lelkész mondott köszönetet a közösségi összefogásért, míg Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna esperes annak jelentőségét és a helyiek példamutatását méltatta.

2021-ben egy 15 milliós, majd 2023-ban egy 9 millió forintos pályázati forrást nyert a közösség, amelynek eredményeként felújították a templom belsejét. Az eseményt a Viola dalkör előadása nyitotta meg.

Veres József evangélikus lelkész elmondta, a faluközösség összefogása nélkül ez nem jöhetett volna létre, azonban az Esperesi és Püspöki Hivatal támogatására is számíthattak.

evangélikus

– Nem mindennap újul meg egy templom, akár belsőleg, akár külsőleg. Egy zavaros világban vagyunk, amiben nem biztos, hogy mindenki úgy gondolja, hogy egy templomra érdemes áldozni. A kicsi gyülekezet, amely az evangélikus gyülekezet itt Liszóban, neki még hatalmasabb ez a nap, mert elsősorban át tudta élni, főleg azok, akik itt voltak, hogy ők is léteznek, számba voltak véve – fogalmazott Veres József evangélikus lelkész. 

A hálaadó istentiszteleten Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna, a Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye esperese hirdetett igét. Hangsúlyozta, különösen fontos napot ünnepelt a közösség, hiszen egy kis gyülekezet életében még egy kisebb esemény is nagy mérföldkő.

evangélikus

– Nagyon sokat gondolkoztunk és töprengtünk, hogy hogyan tovább és lesz-e ereje, lehetősége ennek a gyülekezetnek befejezni a munkálatokat, de az, hogy ma itt lehettünk, ez azt mutatja, hogy igen. Azért is volt nagyszerű ez a mai ünnep, mert tényleg egy több helyről érkező segítségnek és egy nagyobb összefogásnak az eredménye lehetett, hogy ez a kis tizenegy családból álló gyülekezet megújíthatta a templomát – árulta el Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna.

Az istentiszteletet ünnepi közgyűléssel zárták, ahol ajándékokkal köszönték meg a támogatók munkáját. Az eseményről bővebben is beszámolunk Dombvidék című magazinműsorunk következő adásában.

T.CS.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.