Farsangi dalokkal hangolódtak

facebook megosztás

Vízkereszt alkalmából tartott hangversenyt a Farkas Ferenc Énekegyüttes szombaton a református templomban. Az előadással a város januári programjait igyekezett színesíteni a formáció, amin a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó és farsangi dalokat egyaránt hallhattak az érdeklődők.

Január eleje egyébként is egy kicsit holtszezon a koncertéletben – fogalmazott Baráth Yvette, a Farkas Ferenc Énekegyüttes karnagya. A formáció rendszeresen ad koncerteket, ezúttal vízkereszt alkalmából álltak a közönség elé. Baráth Yvette hangsúlyozta, műsoruk első felével a karácsonyi ünnepkört zárták, majd a könnyedebb, farsangi tematikájú dalok következtek.

– Tulajdonképpen mi folyamatosan készülünk, mert itt, ott, amott vagy önálló koncert, vagy kisebb kaliberű fellépéseink is vannak. Igazából erre most azért sok új művet is tanultunk, erre a koncertre. Igen, keményen próbáltunk, tehát mi a két ünnep között is próbáltunk, az új esztendőben is próbáltunk, de örömmel tesszük – nyilatkozta Baráth Yvette, a Farkas Ferenc Énekegyüttes karnagya. 

Az együttes több mint harminc éve alakult, így többen azóta is együtt énekelnek, de új tagok is rendszeresen csatlakoznak.

koncert

– Én szinte napra pontosan egy éve csatlakoztam az együtteshez. Nagyon-nagyon szeretek a tagja lenni, a részese lenni. Elsősorban azt szeretem, hogy rendkívül színes maga a kórus mind egyéniségben, mind az énekelt darabokban. Nagy kihívást jelent ezeknek a megtanulása, de nagyon élvezem, amikor ezt elő lehet adni, és látom a karvezető és a közönség arcán az örömöt – tudtuk meg Szereczné Dormán Krisztinától. 

Paulik Balázs húsz éve az együttes tagja. Úgy fogalmazott, a sok munka mellett, folyamatos örömforrás számukra a közös éneklés.

– Olyan zenei ismereteknek a megszerzése is, ami például a kortárs daraboknak az énekléséből adódik. Az meg szerintem egy külön plusz lehet, hogyha a közönségnek is tetszik az, amit éneklünk, és nem csak nekünk öröm – mondta el Paulik Balázs. 

Az előadásra sokan voltak kíváncsiak, így az együttes telt ház előtt tarthatta meg idei első koncertjét.

T.CS.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.