Csaknem 50 százalékkal nőtt az AutoWallis gépjármű-értékesítése az év első kilenc hónapjában

facebook megosztás

Az AutoWallis Csoport az év első három negyedévében 34 925 darab gépjárművet értékesített, ami 46,2 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - közölte a társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Az erős teljesítmény elsősorban a jelentős nemzetközi jelenlétnek, valamint a csoport által képviselt márkák bővülésének köszönhető - írták, hozzátéve, hogy a növekedés a tavaly végrehajtott Renault Hungária felvásárlásnak köszönhetően még dinamikusabb.

Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója a közleményben kiemelte, hogy az AutoWallis már 22 márkát képvisel, és árbevételének több mint fele tartósan külföldről származik. Az értékesítés motorja továbbra is a nagykereskedelmi üzletág, de a kiskereskedelem területén is a piaci átlag feletti teljesítményt tudnak felmutatni.

A nagykereskedelmi üzletágban az idei első három negyedévben 63,9 százalékkal, 27 466 darabra nőtt az AutoWallis értékesítése az előző év azonos időszakához képest. A növekedésből 7367 darab a Renault Hungária felvásárlásnak köszönhető, az akvizíció nélkül 19,9 százalékos volt a növekedés.

A cég kiskereskedelmi üzletága az első kilenc hónapban 6014 új (+4,9 százalék) és 1445 darab használt (+3,5 százalék) gépjárművet értékesített. Hozzátettek, hogy ezzel az AutoWallis teljesítménye továbbra is jelentősen meghaladja a hazai új személyautó-piac 2,2 százalékos csökkenését.

A rövidtávú gépjárműkölcsönzésben az AutoWallis által Magyarországon képviselt Sixt 5,8 százalékkal növelte a bérleti események számát. A Nelson Flottalízing Kft. év eleji, majd a Share Now-t Magyarországon üzemeltető Wallis Autómegosztó Zrt. idén augusztusi akvizíciójának köszönhetően a mobilitási szolgáltatások gépjármű flottamérete négy és félszeresére - 3915 autóra - emelkedett.

Az AutoWallis csoport árbevétele az idei év első hat hónapjában 48 százalékkal, 194,342 milliárd forintra emelkedett, a nettó eredmény 7,530 milliárd forint lett, ami 84 százalékos emelkedés a bázis időszakhoz képest. Az első kilenc hónap pénzügyi eredményeit november végén közli a vállalat.     

Az AutoWallis Nyrt. részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. A papírok legutóbbi záróára 117 forint volt, az elmúlt egy évben a legalacsonyabb árfolyamuk 86,6 forint, a legmagasabb 124,5 forint volt.



MTI

(Borítókép: ecdh.hu)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.