Termelői fórumot tartottak Zalaegerszegen

facebook megosztás

Helyi termék címmel rendezett fórumot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat csütörtökön Zalaegerszegen. Az előadók olyan ismereteket adtak át a gazdálkodóknak, amelyek hozzájárulhatnak a vállalkozásaik sikeres működéséhez.

Mintegy 100 kilométeres körzetből érkeztek termelők, vidékfejlesztési szakemberek és polgármesterek az Alsóerdei Sport-és Élményparkba. Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere kiemelte, a város önkormányzata is sokat tesz azért, hogy segítse a helyi termelőket. 

- A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával mindig is jó, szoros és korrekt kapcsolatban dolgoztunk együtt, akárcsak a nemzeti vidéki hálózattal. És nem véletlen, hogy Zalaegerszegen fontosnak tartjuk a helyi termékeket, a kézműves termékeket. Ezért épült meg egyrészt a Göcseji Tudásközpont, a zalaegerszegi helyi termékpiac – mondta Balaicz Zoltán.

A termelők számos áruval érkeztek Zalaegerszegre: Liszóról fürjtojással, Alsónemesapátiból pedig mézes különlegességekkel. Kovács Zoltánné Kustánszegről egy nem mindennapi pörkölttortát hozott magával.

 -Tizenöt, húsz éve csinálom, vagyis gyakorlom még. A szomszédomtól tanultam meg, névnapra, születésnapra, esküvőre kérik, de már nem annyira, mint régen – hangsúlyozta Kovács Zoltánné.

Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara általános agrárgazdasági ügyekért felelős alelnöke elmondta, elkötelezettek abban, hogy minél több információt és segítséget nyújtsanak a vállalkozóknak. Erre azért is van szükség, hogy megfelelően tudjanak válaszolni az eléjük gördülő kihívásokra.

 - Azzal, hogy egy termelő helyi terméket állít elő, az arcát, a nevét adja a termékhez, nyomon követhető, azon túl, hogy az ökológiai lábnyoma ennek e terméknek lényegesen kisebb, mint ami valahonnan a világból ideérkezik hozzánk. Azon túlmenően büszkének kell lennünk arra, hogy ez magyar termék, mert büszkék lehetünk arra, hogy az egyik legszigorúbb élelmiszer előállítási láncnak a végeredménye egy élelmiszer, ami helyi termékként, magyar termékként a magyar családok asztalára kerül –  mondta Süle Katalin.

Süle Katalin hozzátette, kiemelten fontos, hogy a termelők piaci szereplőkké váljanak és képesek legyenek értékesíteni a portékáikat, a mostani fórum ehhez nyújtott segítséget.

Sz.F.

(Borítókép: ZTV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.