Kiállítással tisztelegnek a nagy magyar utazó előtt
„A Himalája székely tudósa” címmel nyílt kiállítás a Hevesi Sándor Művelődési Központban. Gelencsér Gábor gyűjteménye egyszerre tiszteleg Kőrösi Csoma Sándor és további utazók emléke és a Magyar Földrajzi Múzeum megnyitásának 40. évfordulója előtt.
Évek óta foglalkozik a különböző relikviák gyűjtésével, a zászlók jelképrendszerét vizsgáló vexillológiával, a numizmatikával és a bélyegek kutatásával Gelencsér Gábor. Az egykori pedagógus most gyűjteménye Ázsiára vonatkozó szeletét állította ki a közönségnek, mert Kőrösi Csoma Sándor 200 évvel ezelőtt ment fel először egy tibeti kolostorba, ahol elkezdte megalkotni a tibeti-angol szótárat. A kiállított bélyegek között számos különleges darabot találhatnak az érdeklődők.
- A bélyegek között látható egy sorozat, amely az ottani snowman vagyis havas ember ábrázolása érdekes formában, nyolc bélyegen. Ők nem jetinek hívják, hanem snowmannek és a hegyi démonok elűzésére szolgáló modell. Voltaképpen nyolc megjelenési formája a gonosz hegyi démonoknak – mondta Gelencsér Gábor.
A kiállítást Marosi Attila nyitotta meg, aki kiemelte: ha Széchenyi István volt a legnagyobb magyar, akkor Kőrösit lehet a legnagyobb székely magyarnak nevezni, mivel akaratán kívül is megalapította a tibetológia tudományágat.
- Kőrösi Csoma Sándor volt az a székely Julianus, aki az egész életét arra tette fel, hogy megtalálja a magyarok eredetét és őshazáját. Az egy más dolog, hogy az éppen folyó perzsa háború miatt más területekre, Észak-Indiába került és az ottani tartózkodása miatt ismerte meg a tibeti nyelvet, a tibeti irodalmat és az egész buddhista kánont és a műtörténetet – hangsúlyozta Marosi Attila nyugalmazott pedagógus.
A gyűjtemény bemutatására az „Én hobbim” programsorozat részeként nyílt lehetősége Gelencsér Gábornak. A HSMK-ban hónapról hónapra igyekeznek különleges területekről származó kollekciókat bemutatni a publikumnak.
- Az intézmény sok szeretettel várja a gyűjtőket, illetve azokat, akik hobbikiállítás kapcsán szeretnének egy érdekes anyagot megmutatni a város lakóinak. Úgy gondoljuk, hogy az intézményünket ez mindenképpen színesíti, úgyhogy mindenképpen pozitívan és nyitottan állunk az ilyen kezdeményezések elébe - mondta Kazányi Anett művelődésszervező.
A kiállítást október 28-ig tekinthetik meg az érdeklődők a HSMK-ban.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)