Sokkal több, mint azt gondolnánk

facebook megosztás

A városi köztudatban a NESZI-ről, vagyis a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézményről sokaknak csupán a Teleki úton található idősotthon, és a bentlakásos elhelyezés jut eszébe, pedig itt sokkal többről van szó. Az utóbbi évek számos felmérése kimutatta, hogy Magyarország esetében elöregedő társadalomról van szó, tehát egyre több az idős, beteg, segítségre szoruló ember.

Szerencsére a nagykanizsai helyzetet kielégítőnek, sőt egyre inkább fejlődőnek mondhatjuk, hiszen az itt megtalálható, változatos szolgáltatások bármiféle problémára megoldást nyújthatnak. Tóth-Bagó Mónika, a NESZI intézményvezetője elmondta, az igények szerint, lépcsőzetes módon épül fel a szolgáltatáshálózat, amelyek tartozhatnak az alapellátás, illetve a szakosított ellátás kategóriába is. Nagykanizsa közigazgatási területén, illetve a Szociális Társuláshoz tartozó Surd és Zalakomár községben öt féle alapellátást nyújtanak. Az első ilyen szolgáltatási elem az étkeztetés, amit helyben fogyasztással, elvitellel, illetve kiszállítással is igénybe lehet venni a Zrínyi, illetve a Kodály utcai telephelyen. A szociális étkeztetés kiemelt szerepet játszik a városban, főleg a covid járvány, illetve az élelmiszerárak emelkedése óta több, mint a háromszorosára emelkedett az igénybe vevők száma. A második ellátási formát azok keresik, akik már több szinten igénylik a segítségnyújtást. Ekkor jöhetnek szóba a nappali ellátási intézmények, vagyis a klubok. Ezek is a Kodály és a Zrínyi úton találhatók meg. Itt minden hétköznap napközben, reggel 8-tól este 4-ig az itt dolgozók folyamatos felügyeletet biztosítanak az időseknek: beszélgetnek, társas játékoznak, a demens betegeknek külön foglalkozásokat biztosítanak, az évszaknak megfelelő hagyományőrző tevékenységeket elevenítenek fel, kulturális programokat szerveznek, és természetesen az étkezés is biztosított. A nappali ellátás egy külön szegmense az értelmi fogyatékosok nappali intézménye, ami az Űrhajós utcán található, és 20 fő ellátására alkalmas. A következő lépcső a támogató szolgálat, ami még két szintre különül el: az egyik a személyi gondozás, illetve a szállítás. A személyi gondozásban különböző fogyatékossággal rendelkező betegekhez járnak ki a dolgozók, ahol egyes gondozási szükségleteket látnak el, mint például a fürdetés, bevásárlás, gyógyszerkiváltás. A szállításra is nagyon magas az igény, főként az óvodás, iskolás, fogyatékkal rendelkező, például kerekesszékes gyermekek szállítására, ahol a szülők önerőből ezt már nem tudják megoldani. Az ennél is magasabb fokozat maga a házigondozás, ami az év 365 napján működik. Ezt általában azok az idősek veszik igénybe, akik nem szeretnének bentlakásos intézménybe költözni, mégis nagymértékű segítségre van szükségük a mindennapi dolgokban. Az alapellátások után pedig a szakosított ellátások következnek. - A Teleki úton van egy átmeneti elhelyezést-gondozást nyújtó intézményünk, ez kettő fős létszámmal működik, velük egy év időtartamra kötünk szerződést. Itt orvos segítségével felülvizsgáljuk az ellátott szükségleteit, és utána lehetőség van arra, hogy az idősek otthonába nyerjen elhelyezést. Az Idősek otthona egy 69 főt ellátó, 24 órás, ápolás-gondozást nyújtó intézmény. Jelenleg mintegy 65-70-en szeretnének bekerülni -– mondta el Tóth-Bagó Mónika.

Ezek a szociális ellátások az önkormányzat alapvető feladatai közé tartoznak – mondta el Schauta Marcell, a Nagykanizsa-Surd-Zalakomár Szociális Társulásának elnöke. A három település együttműködése miatt magasabb normatív támogatást tud igényelni az intézmény. Az elmúlt évek fejlesztései nem csak a bent lakók kényelmét, de a szakmai munka magas fokát is biztosították, a vezetőségnek azonban még vannak tervei a jövőre nézve. - Amivel gondunk van, az első sorban a Zrínyi 40. alatt található épület műszaki állapota, aminek a felújítása túl nagy ráfordítást igényelne, ezért itt az átköltöztetés jelentene igazából megoldást – fogalmazott Schauta Marcell.

Ezért a jövőbeni tervek között szerepel egy telephely összevonással történő Szociális Szolgáltató Központ létrehozása, amihez a sokat emlegetett Bajza utca 2. alatti épületet szeretné megszerezni a Társulás ingyenes használatbavételre.

SZABÓ Fanni

( Az írás nyomtatott változata a 2023. október 4-én megjelent Kanizsa Újságban olvasható.)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.